Landi Krisztián
...feketén írom már a napot,
Hópelyhek súlyával terhelem a holnapot...
...ez is jó lenne, lenne.
Teljes biztonság az önvád, s a szerelem alól!
Az volna jó! Az lenne nekem való...
A gyermekként ébredő halál,
Mely magányba, oltalomba zár,
Kérleli! Kínozza lelkem otthonát...
Néha követel, hízeleg, aztán
Elhagyja szívem kapuját!
S ha meg is sértem, nem baj... várhat még rám!
Nézd, nem zokogok, csak térdre rogyok...
Aztán, ahogy a fájdalom belém hasít, a felhőkig ugrok!
Soha! Soha többet ezt meg ne próbáld!
Kiált egy angyali hang, s én megnézem az órát
A fekete számlapon, fehér betűk fénylenek,
Hol a másodpercek sírva, visszanézve lépkednek!
...még mindig itt tartok!
Láthatod, még most is senki vagyok...
Elmúlt már a nyár és jó néhány év,
Mióta, te világ... eltemettél!
Talán már ezer éve, hogy a világok közt járva,
Hiszem e verset, melynek te vagy az álma!
Nem itt jár most a lelkem, más a vágya...
Szerelembe temetve haldoklik, egy más világban!
Emlékszel? Tegnap én érted rajongtam...
Aztán ma reggel miattad meghaltam!
Itt voltál mélyen énbennem...
Én szerelmet képzeltem... de hideget éreztem.
Életet adsz nekem,
Most végre olyan vagyok, mint a képzeletemben...
Szerelmes!
De szíven ütő rettegéssel vetem meg ágyam,
A kétségbeesés a takaróm, mióta te vagy a vágyam!
Csak vágy! Semmi más...
Ezért nem bánthatsz meg (azt hittem jár nekem)
Nincs bennem rosszindulat,
Csak vágy-indulat, csak ez, és semmi más!
Valaha volt egy pillanat,
Mely megfakult és elszakadt.
Valahol volt egy mozdulat,
Mely elindult, de megszakadt...
Sűrű sötétség, sűrűn burjánzó mindenség,
Mely körülölel, fogva tart... ő az ellenség!
Csoda volt, csoda volt minden azelőtt,
Melybe születtél, mely meggyötört...
Tél van, hideg, álmos a házfal.
A tetők fehéren csillognak beborítva hóval!
A szél a telet gyerekként üdvözli,
A kerti asztalkát fehér lepellel teríti.
...nem hagytam magam után semmit!
Emlékszem, az ördög mindent elvitt!
Emlékszem, talán kétszer fordult!
Egyszer, mikor elvett, egyszer, mikor koldult.
Sír az út előtted, sír az út mögötted!
Lépéseid lábnyomán ősidők remegnek...
Rideg félhomály burkolja múltadat,
Jövőtlen jövőkép torzítja az álmodat...