Lányi Géza
Összekuszált évszakok és gondolatok
Kettőezer-húszban elfeledtük már a nyarat,
Hosszú, őszies idő jött, tapostunk sok sarat.
Év végéig még mutatóban sem láttunk havat,
Ránk telepedett a sok összekuszált gondolat.
Egy csillagfényes, gyönyörű, langyos nyári este
Fiú a lányt az ablakrésen keresztül leste.
Figyelte, mint vonaglik a lengén fedett teste,
Másra nemigen figyelt, így hát ez lett a veszte.
Elsírtam: 2020 egy szomorú őszi napján
Szeretném, ha most ébredő tavasz lenne,
Valahogy én sokkal jobban hinnék benne,
Mint ebben az esős, nyirkos, bánatos őszben,
Gondolataim sem vidámak esőben.
Azt hiszem, nem mondok ezzel senkinek sem újat,
Mindannyiunkkal a nagyáruházak húznak ujjat.
Nézem a szép kirakatokat, és tátom a szám,
Az árcédulán egyetlenegy ár sem kerek szám.
Emlékezés a szülői házra
...Próbálom, de sikertelen leírnom ezt az érzést.
Ilyenkor gondolataim messze-messze szállnak.
A távoli szülői házam környékén kószálnak.
Tavaszi gondolatokat szándékoztam írni,
Ráeszméltem gyorsan, inkább kedvem lenne sírni...
Döntöttem, megpróbálok írni egy olyan verset,
Melyben megéneklem, hogyan ébred a természet.
Minden gondot elfeledek egy versnyi időre,
Csak hát először kezet mosok, szólok előre.
Két éve találtam szerencsére a poet-ra.
Még most sem tudom, hogy lett-e belőlem poéta.
Összesen száz versem, mely a poet-ban megjelent.
Ez majdhogynem hetente átlag egy verset jelent.
Pipa vagyok a világa, így mondani ügyes,
Szép nyelvünkben a "pipa vagyok" ugyan mit keres?
Helyette dühös vagy mérges vagyok, szebben hangzik,
Az előzőt mégis oly szeretettel szajkózik.
Húsvéti locsolkodás az éteren át
Hallgatjuk a tényekre alapuló hírverést,
Elültette bennünk a végtelenített rettegést.
A koronavírus az idén ezt tette velünk,
Locsolkodásra, megvallom, gondolni se merünk.
Elérkezik várva várt nagy ünnepünk, a húsvét,
Nem merem megkérdezni sem, hogy az ember mit vét?
Mert félek, hogy valaki kérdésemre válaszol,
Nem menekülhetünk a ránk mért büntetés alól.
Egy megszeppent idős ember fohásza
A jó embert idős korig annyi inger éri,
Amiért a sors a rosszat bőkezűen méri.
Nem csoda, ha kiábrándult, nemigen hisz jóban,
Hisz a jóért életében de sokszor állt sorban.
...Ezeknek nem követhető le a születésük.
Ezzel szemben vannak szavak és szóegyüttesek,
Amelyek mögött megbújnak egész történetek.
Hogy megmaradjon e vers írójának épsége,
Elismeri, minden nyelvnek megvan a szépsége.
A magyar nyelvet ismerem, a szerbet úgy, ahogy,
És a német nyelvet azt már sajnos, csak valahogy.