Lazányiné Balogh Anita
Ködös emlékké fakult szerelem,
fehér, üres ház egy elhagyott szigeten...
Őszi ének sötét estékre
A diófa ruháját félig már ledobta,
a bokrok szoknyája is lecsúszott azóta...
Miért készítünk szelfit, kérem?
Hogy magunkat szebbnek lássuk a képen,
Mint aminek gondoljuk magunkat elménkben?
Az első:
Felnyílik a szemed hétkor,
rábámulsz a világra,
azt sem tudod, hogyan hívnak...
...Rettegjen most minden árva!
Félig ember, félig állat,
Holdat nézi mereven,
Szőre mered, foga villog,
Szeme olyan kegyetlen.
Azt álmodtam, van egy férjem,
s együtt élünk nagy békében.
Minden reggel jókedv ébreszt,
Csókok, mosoly, ölelések.
Hajnalok balzsamos órái eltűnnek,
Ha a nap felé fordul az ébredő föld,
Bársony, éjszín köntösét ledobja...