Lejkoné Kristóf Olga
Gyere velem - nézd, hív az élet!
Megmutat neked minden szépet.
Füledbe súgja, milyen jó élni,
Újra meg újra szépet remélni.
Előre, mindig előre jutva,
Nem nézni vissza göröngyös útra.
Ránk terül a Karácsony finom illatával,
Összegyűjti kincseit varázspálcájával.
Örömteli szeretet járja át a szívünk,
Az ünnep varázsában, csodájában hiszünk.
Szomorkás, őszi hangulatban
Az elmúlásra gondolok.
De advent megérkezésével
Meghittségről ábrándozok.
Hallgass meg, hisz tudod,
Rosszat nem akarok.
Minden gondban, bajban
Melletted maradok.
Mint lámpafény az esti csendben,
Halványan süt, de egyre szebben.
A levelek szélét
csipkézi a dér,
tarka színük körben
cikcakkos, fehér.
Fárad a lélek, lecsendesedett.
Túl gyakran idéz volt emlékeket.
Múltja fárasztja azt, ki sokat élt,
Veszített, gyászolt, de mégis remélt.
Miért hiszem, hogy az élet
Néha olyan mostoha?
Mért tér vissza szeretteim
Elfeledett mosolya?
Amíg az ősz körbejár,
Tengernyi csodát kreál,
Amíg a tél nyugtató,
Pihe-puha takaró,
Amíg tavasz rügyet bont,
A rét virágokat ont,
Addig nyár van szívemben,
A lelkem sem kietlen.
Az élettől mit várhatok?
Örömteli pillanatot,
Erőt, hogy dolgomat tegyem,
Békém, nyugalmam meglegyen.