Lejkoné Kristóf Olga
Szent természet, istenséged
ott lakik a fellegekben,
fákban és a tengerekben,
patakokban és hegyekben.
Mikor újszülött gyermekem
spontán ragadta két kezem,
tudtam... örökké szeretem...
többé már el nem engedem!
Harmatos hajnal, gyöngyöző fűszál,
aranyló fényű napsugarak.
Virágzó mezők, barkázó fűzfák,
dallamot zengő kis madarak.
Ö az, aki mindig megmarad Neked.
Mondd el neki azt, hogy nagyon szereted!
Ha ránézel, látod azt a két szemet,
Amely gondoskodó, védő szeretet.
angyali fénylény
Angyali fénylény, ihless meg engem,
Örök jóságod ébreszd fel bennem!
Illesd az elmém nemes gondolattal,
Bőröm bársonyos, gyöngéd fuvallattal!
Szép tavasznak lehelete,
új Húsvétnak üzenete,
- járja át a szíveinket...
tegye széppé Ünnepünket!
Fáj az a szó, mi ki nem mondható!
Csak sebzett lelkünkben tárolható.
Mit ott siratunk, hol senki nem látja,
keservet hozva sötét éjszakánkra.
Nekem fáj... mások meg sem hallanak!
Úgy érzem, lassan a szívem szakad.
Megpróbálom szépnek látni
ezt a trükkös életet...
de hogyan, ha elveszi azt,
akit nagyon szeretek!
Kell a szeretet, szándék és akarat!
Virággá fejleszt csírázó magvakat.
Szeretet szárnyán suhan a képzelet,
mely éltet, táplál nemes érzelmeket.
Az Úr különlegeset alkotott,
mikor a nőnek életet adott.
Olyan belső erőt adott neki,
hogy a sorscsapást is elviseli.
Ne rohanj! Az élet nem versenyfutás.
Teljességgel éld meg a perceket,
Úgysem lesz tiéd minden tudás,
De olvass könyvet, írj verseket!
Gondolataim távolban járnak,
nézem a kopasz, lombtalan fákat.
Sóvárgó szívem szép tavaszt várja,
úgy vágyom meleg fény sugarára!
Ne hidd azt, hogy nem vágyom szerelmes szóra.
Mielőtt elhervad, pompásan virít a rózsa.
Elcsendesül a lelkem, ha melletted vagyok.
Voltak viharos percek, én... mégis maradok.
Emlékek tornyosulnak lelki szemem előtt,
az átélt boldog percek adnak most is erőt.
Egy pillanatig felpezsdült a lelkem.
Szép tavasz jött el ablakomhoz csendben.
Könnyű, nyugtató képpel érkezett,
érzéseimre fény telepedett.