Lejkoné Kristóf Olga
Vigaszt nyújtó gondolatok
- kifinomult árnyalatok,
Vagy földi világ homálya
Kerül a költő tollára.
Tavaszi holdtölte
Holdtölte után
az első vasárnapon
- minden embernek
a szeretetem adom.
"Lüktető zöldben
megkapaszkodom,
hajamba hulló
vadvirágszirom."
Színekbe bújva
tavasz integet,
de ravaszkodik...
Húsvét emlékeit
Sorra megőriztem.
A feltámadásban,
Családomban - hittem.
Sírdogál az eresz,
a telet siratja,
gyöngyöző könnyeit
szaporán hullatja.
Földi életünknek színes lett a könyve.
Benne van örömünk és fájdalmunk könnye.
Mikor megszülettünk, babusgattak minket,
Szüleink féltettek, mint értékes kincset.
Boldogság, szeretet
Osszon Neked lapot,
Legyen rajtad áldás,
Derüljön fel napod.
Otthon öröm várjon,
Gond és bú elszálljon.
Nő élete tarka-barka,
Ház három sarkát ő tartja,
A házimunkát ő végzi,
Hogy mikor... senki nem kérdi.
eldobott fájdalom
Sikoltó, sötét csend,
gyöngyöző gyötrelem
fejemre kócot rak
vergődő éjjelen.
Telnek, múlnak az évek,
Még tán párat megélek...
Friss ráncaim mélyülnek,
Emlékeim szépülnek.
Sok rossz szokást elhagyok,
Verset rímmé faragok.
Langyos szellő suhan fák lombjain.
Kedvesemmel kábultan hallgatok,
Napsugár is pajkosan ránk ragyog,
Eltörpülnek a napi gondjaim.
A fénylő napsugár felhők fölött pihen.
Múltamra gondolva erősödik hitem.
Szürke felhő mögött felcsillan a remény,
Villannak a fények emlékeim egén.
Rohannak a napok, robognak a percek,
Loholó életem zakatolva serceg.
"Költő vagyok - mit érdekelne
Engem a költészet maga?"
Ha nem harsogna köröttem folyton
Meddőn vajúdó szócsata.