Lejkoné Kristóf Olga
Az élettől mit várhatok?
Örömteli pillanatot,
Erőt, hogy dolgomat tegyem,
Békém, nyugalmam meglegyen.
Vérvörös alkonyatban
Nyugalom vesz körül.
Károgó varjú diófa
Termésének örül.
Pirul a határ, szárnyal a madár,
Rohan az idő - nesztelenül,
Pereg a levél, hűs erdő zenél,
Elszáll az ősz is - szertelenül.
Újra tavaszról álmodom,
A szürke felhőt kéknek látom,
Ábrándjaimban sokszínű,
Tarka, virágos a világom.
"Adja meg az Isten
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot."
Az idő múlása világos előttünk.
Sajnálhatjuk mindazt, mit elvesztegettünk.
Események sora reánk nehezedik,
Várva várt segítség pedig nem érkezik.
Előre menni repesve,
Újabb örömöt keresve.
Bánkódni, hidd el, mit sem ér.
Akkor csak búbánat kísér.
Izzik a nyár,
viharmadár
zajosan röppen,
ha szárnyra kél,
jégesőt hoz,
villámlik, dörren.
Ébredtél, mint csöndben dallam
Hajnalt hozó reggelen,
Karjaim fontak koszorút...
Nem adod önmagad
Közös életünk megrekedt.
Számlálok múló éveket,
Emlékek röpke szárnyain
Folytatom vívódásaim!
Szeretet fűt minket
hideg éjszakában,
ő a vigasztalónk
a hűvös magányban.
Ember a sorsára felkészül előre,
Pedig még nem tudja, mit hoz ki belőle.
Keserves szenvedést és ádáz harcokat,
Vagy szül, vonz maga köré mosolygó arcokat.