Lejkoné Kristóf Olga
Sorsomban osztozom én is veletek.
Hozzátok tartozom - fáradt öregek!
Örömet, bánatot átéltünk sokat,
Dolgoztunk, szerettünk, óvtunk másokat.
Mosolygó Nap, játszi felhő,
Sárga levél vígan pergő,
Fák között surranó szellő,
Gyümölcsös - gazdagon termő.
Újabb vihar érkezett,
Söpörte az álmot.
Fergeteg fenyegeti
Ezt a szép világot!
Ötven éves lettél, drága Gyermekem!
Oly sok boldogságot szereztél nekem...
Most is érted dobog anyai szívem,
Még - ha távol élsz is, élteted hitem.
Búcsúzott fészkétől már a gólyapár,
Jelezve, hogy lassan véget ér a nyár.
Bár a virágok még szirmot bontanak,
De kósza szelek már őszt sugallanak.
Változás
Ha változunk, az élet is változik,
Ha kis halált éltünk át, akkor is!
Míg elutasítás, düh van bennünk,
Úgy érezzük - mindent elvesztettünk...
Van szokás, amit nem tudunk feladni.
Félelmeinktől nem merünk haladni,
A kétség minden lépést megkérdőjelez,
Átveszi az irányítást életünk felett.
Hagyd élni a fákat!
Madár lakta ágat,
Árnyat adó lombot.
Látod, milyen boldog?
Más világ
Napsütésben, zúgó szélben,
Esőtől kopogó éjben,
Hajnal szép pirkadatában
Álmodik egy nő magában.
Várom, hogy minden szép legyen...
Sasmadár költsön szirteken,
Földünk a jóság lepje el,
Mely érzésemnek megfelel.
A föld szeretete tett boldoggá téged,
Kitartó szorgalmad soha nem ért véget.
Gazdálkodó voltál... de elvették a földed!
Álmaid, vágyaid akkor összetörtek.
Szellő szárnyán repül a gondolat,
Múltat, jelent felváltva látogat.
Kínoz, gyötör, közönyt nyújt, felvidít,
Kétségbe ejt, vigasztal, boldogít.
Úgy vártam a tavaszt!
Becsapott a ravasz...
Nem csordul az eresz,
Hajnal hideg, deres,
Örömet nem szerez.