Lejkoné Kristóf Olga
Csillagot szórva hallgat az este.
Bársony egére jeleket festve,
arany szekérről integet.
Szerelmeseket hiteget.
Megnyitom lelkem... levetkőztetem.
Miért is teszem? - sokszor kérdezem.
Tálcára rakom múltam, jelenem,
nem forgatom meg régi köpenyem.
Jó lenne most újra gyermekként kacagni.
Bajokat, gondokat magam mögött hagyni.
Apám vállán ülve csodálni a Napot,
mely árvíz tükrében csillámosan ragyog.
Az idő ellopta tőlem az éveket!
Szerelmes órákat, ábrándos perceket.
Gyermeki arcomat barázdássá tette,
fürge járásomat lassanként elvette.
Szent természet, istenséged
ott lakik a fellegekben,
fákban és a tengerekben,
patakokban és hegyekben.
Mikor újszülött gyermekem
spontán ragadta két kezem,
tudtam... örökké szeretem...
többé már el nem engedem!
Harmatos hajnal, gyöngyöző fűszál,
aranyló fényű napsugarak.
Virágzó mezők, barkázó fűzfák,
dallamot zengő kis madarak.
Ö az, aki mindig megmarad Neked.
Mondd el neki azt, hogy nagyon szereted!
Ha ránézel, látod azt a két szemet,
Amely gondoskodó, védő szeretet.
angyali fénylény
Angyali fénylény, ihless meg engem,
Örök jóságod ébreszd fel bennem!
Illesd az elmém nemes gondolattal,
Bőröm bársonyos, gyöngéd fuvallattal!
Szép tavasznak lehelete,
új Húsvétnak üzenete,
- járja át a szíveinket...
tegye széppé Ünnepünket!
Fáj az a szó, mi ki nem mondható!
Csak sebzett lelkünkben tárolható.
Mit ott siratunk, hol senki nem látja,
keservet hozva sötét éjszakánkra.
Nekem fáj... mások meg sem hallanak!
Úgy érzem, lassan a szívem szakad.
Megpróbálom szépnek látni
ezt a trükkös életet...
de hogyan, ha elveszi azt,
akit nagyon szeretek!
Kell a szeretet, szándék és akarat!
Virággá fejleszt csírázó magvakat.
Szeretet szárnyán suhan a képzelet,
mely éltet, táplál nemes érzelmeket.
Az Úr különlegeset alkotott,
mikor a nőnek életet adott.
Olyan belső erőt adott neki,
hogy a sorscsapást is elviseli.
Ne rohanj! Az élet nem versenyfutás.
Teljességgel éld meg a perceket,
Úgysem lesz tiéd minden tudás,
De olvass könyvet, írj verseket!