Lejkoné Kristóf Olga
Minden idők végén csend honol,
A végtelen percet nem tékozol.
Álmaink csupán a képzetünk,
Végül örök csendbe érkezünk...
Ébred a hajnal zenélő zajjal,
pacsirta hangja messzire száll.
Borús az égbolt, tegnap még kék volt,
fészket igazít a gólyapár.
Neveltem gyermeket
Lépcsőfokokat fel-le jártam,
Míg végre magamra találtam.
Voltak örömök, boldogságok,
Megcsalások és csalódások,
De a legjobb, mi érhetett,
Neveltem két szép gyermeket.
Ha írsz, nemcsak magadért teszed.
Ha vágyad, gondod papírra veted:
körülvesz gyűlölet,
szeretet.
Mocorog a tavasz -
zöldellő, kis kamasz.
Friss rügyeit bontja,
virágait ontja,
mikor jön a hajnal,
ő kelt madárdallal.
Nem kell harag, sem gyűlölet.
A gonosz szó hoz könnyeket,
hisz egymás kenyerét ettük...
közös álmunk elfeledtük?
Settenkedik a Hold,
ruhája csupa folt.
Vöröslő hajnalon
holdfény a hantokon.
Nem várom, hogy magasztalj,
Csak becsülj meg, kérlek!
Maradjon emlékeidben
Minden szép ígéret.
Az élni-akarás meghatározó.
De a sors, sajnos, mindig változó,
Tervezni lehet - de vajon megéri?
A végzet kegyetlen, jogos jussát kéri.
Jöjj, napsugaras kikelet,
Vidítsd fel az embereket.
Hozz megnyugvást a világra,
Reménységet szép hazánkra.
Valentin éjjelén besurran az álom,
Mosoly és szerelem nyílik rózsa-ágyon.
Megtalálod mindazt, mi egykor elveszett.
Ifjúkori párod álmodban megleled.
Nem hinném, hogy sokat kérek,
Csak annyit, amennyit érek.
Számláimat én fizettem,
Gyermekeim felneveltem,
Mikor férfi jön a képbe,
Biz nem gondolok a pénzre!