Lejkoné Kristóf Olga
Minden csak addig fájt,
míg harcoltam érte.
Amíg úgy éreztem,
hogy tenni megérte,
amíg a közös múlt
jelenemre tapadt...
Amikor az alkony leszáll,
A nap emléke visszajár.
Mikor lelkembe surranok,
Sok-sok emlékkép rám ragyog.
Búcsúcsókot int a nyár.
Enyhe szellő fújdogál,
Pehelykönnyű ökörnyál
Napsugaras táncot jár.
A természet csendesen
Felhő szárnyán megpihen.
Érzéseim elárasztják énem,
Rendre jön a bánat és öröm.
Adalékként fedi le a testem,
A rossz kínoz, a jót köszönöm.
Te vagy a minden, te vagy a semmi
Lehetsz a minden vagy lehetsz semmi.
Magadért próbálj mindent megtenni!
Legyen a lelked derűs és tiszta,
Tanulj a múltból, de ne nézz vissza.
Kerek a földgolyó, figurák rajta.
Az ember alakít, az idő marja.
Nap körül kering a világi vándor -...
Megérkezett az ősz,
Borúsan ismerős.
Sepri a levelet,
Szűri a meleget,
Érleli a szőlőt,
Duzzasztja a felhőt.
Álmaimban a végtelenben járok,
De még szememben égő fény ragyog.
Öröm és bánat kísért életemben,
De olyan jó, hogy köztetek vagyok!
Fáradtságra
megnyugvást hoz az este.
Lemenő Nap
piruló felhőt festve
visszatekint,
mintha a titkom lesné
- pironkodva -
mintha vágyam keresné.
Köszönet a legszebb pillanatokért!
Megesett, hogy én is hibáztam,
Volt, hogy megalázva éreztem magam,
De az elveimért kiálltam.
Nyár legszebb kincseit
tarsolyomba teszem,
virágok illatát
friss csokorba szedem.
Rohantam sokszor, mint sebes patak,
Kikerülve az akadályokat.
Volt álmom, célom és hozzá hitem.
Kegyes a sors - szóltam gyermekien.
Nyár heve éget, vakító fények,
Tikkasztó hőség - szomjazó nyáj.
Fekete felleg ábrándot kerget,
Villámlik, dörög, buzog az ár.
Versenyezni bárkivel is
Nem akarok.
Saját gondolataimmal -
Jól megvagyok.