Lejkoné Kristóf Olga
Kell a szeretet, szándék és akarat!
Virággá fejleszt csírázó magvakat.
Szeretet szárnyán suhan a képzelet,
mely éltet, táplál nemes érzelmeket.
Az Úr különlegeset alkotott,
mikor a nőnek életet adott.
Olyan belső erőt adott neki,
hogy a sorscsapást is elviseli.
Sorsomban osztozom én is veletek.
Hozzátok tartozom - fáradt öregek!
Örömet, bánatot átéltünk sokat,
Dolgoztunk, szerettünk, óvtunk másokat.
Megpróbálom szépnek látni
ezt a trükkös életet...
de hogyan, ha elveszi azt,
akit nagyon szeretek!
Bár fáj a gondolat,
nem látod sorsod,
pedig - mióta élsz -
magadban hordod.
Elmúlás minden mozdulatban,
ezeréves múlt gondolatban.
Potyognak kristálykönnyeink,
kísérnek dicső őseink.
Várom, hogy minden szép legyen...
Sasmadár költsön szirteken,
Földünk a jóság lepje el,
Mely érzésemnek megfelel.
Eltelt egy év... itt maradtam.
Babérkoszorút nem kaptam,
Terhet nem rakok magamra,
De adhatnak a szavamra!
Fenn, északon, nagyon messze
nagy szakállú Mikulás
szeretet-csomagot készít
örömmel, ez nem vitás.
Hetvennégy év tavasza
bennem dobog,
nem tudhatom, vonatom
meddig robog...
Harmatos hajnal, gyöngyöző fűszál,
aranyló fényű napsugarak.
Virágzó mezők, barkázó fűzfák,
dallamot zengő kis madarak.
Piros-fehér-zöld - énemre terül.
Más dallamra a szívem nem hevül.
Szépen simuló, igazi szavak
- Csak az őseim nyelvén hangzanak.
Hosszú az út, amelyen ballagok.
Alant járok vagy hegyre kaptatok,
a természet bűvkörében élek,
csodálatom soha nem ér véget.
Lehet hogy hallgatok, nem panaszkodom,
De emberi mivoltom meg nem tagadom.
Düh, harag, undor engem is elér...