Lekner Balázs
Szeretném, ha kezem a kezedbe kulcsolhatnám,
S közben szemeid csodálhatnám!
Szeretném, ha magamhoz ölelhetnélek végre,
S közben boldogságom szállhatna az égbe.
Egy nyári este a légy zümmögését sem hallani,
Ilyenkor lehet szemeid álomra hajtani.
Fenyők gyűrűjében egy fűz áll gyönyörű koronájával,
S egyedül küzd a gondok százával!
Nem akarom, hogy más szeressen,
S hogy veled összevesszen.
Majd utána bocsánatot kérjen,
S a "megbocsájtok" szó után nyugalom hozzá visszatérjen!
...Csak kell, hogy valaki benne higgyen.
S majd jönnek, hogy nem vagy jó semmire,
De a béka sem fát mászott elsőre.
Mikor gyertyát gyújtasz értük,
Hálát is adsz vele, hogy sokáig kísért léptük.
Benned még frissen él az emlék róluk,
S reméljük, hogy szebb vizekre sodródott hajójuk.
...
Odébb, velük szemben pedig a tizenhármak.
Tanúi voltak az elnyomás példájának,
De a hazáért a halál elé büszkén álltak.
Márciusi napsütés mosta a fák lombra nyíló rügyeit,
S mindenki tétlenül intézte ügyeit.
Lobog a piros fehér és a zöld...
Emlékszel?
Gyermekként annyi dolgunk volt, hogy játsszunk, és a felhők fölött szálljunk!
Ma pedig az, hogy arrébb álljunk!
Minden emberi lélekből egy csillag születik,
Ne sírjatok, ezt üzenik!
Szeretteink csillaga a legfényesebb,
Ezért mindenkinek a más az ékesebb.
Október 23. Szenvedése az ajkakon,
Az emberek tudták, most itt az alkalom.
Mint a tölgy, mikor vérvörös leveleit hullajtja a földre.
Úgy ébredt a magyar ősei erejére.
Megbántani nem akartalak soha,
mert ez az érzés nekem oly mostoha.
Ne haragudj rám, kérlek,
befejeztem, tényleg.
Most elképzelem,
Hogy itt vagy velem.
S fogod a kezem,
Arcom feléd emelem.
Nehéz elkezdenem e sorokat,
Gondolataim súlya noszogat.
Mikor megismertelek, nem gondoltam volna.
Hogy egyszer a hangod hiányozna.
Csendben nézek, gondolkozom,
Közben érte vágyakozom.
Szerelem-e vagy csak vonzalom?
Hiába kérdezik, nem tudom.
Egyszer csak észbe kaptam,
Másoknak emlékeket adtam.
Testem merev, semmim sem mozdul, fázom.
Esik, de koporsóban mégsem ázom.