Leleszi Balázs Károly
Megtalálom, megtalálom-e az utat az atyai házig?
Ahogy ő is megtalálta a Szentírásban.
A napfény elbódít az árnyék betakar fekete kendővel tekinteted attól
a madártól függ aki kalitkája mögött más éghajlatra vágyik
és attól a csontváztól amely mellemben senyved
mondd meg tudod-e zabolázni azt a versenylovat amely álmaiddal vágtat
mondd láttad-e a szétzüllesztett zöldszemű halakat amint ledobták
ezüst páncéljaikat
ezek a dolgok változatlan rendjei...
Én azt szeretném
hogy vakító hófehér legyen
meg tágas és világos
égből alászállt tűz kotoljon felette
Mint jóságos öreg pásztor ballag az égen a nap.
Hajszálvékony szálon függ pillanat.
Sugárzó tér.
Megnyílik a kert. Gondjaiba vesz minket.
Virágbimbókat dédelgetnek a fák, mit a fénytől loptak el.
Az ágakon most jól kibetűzhető a metafora,
és a szimbólum.
Honnan van bizonyosságod, kicsi mag?
Miként sejted meg, kicsi mag,
lent a föld méhében,
hol nem erősít hajnali harmat,
sugaras napfény, hol a fagy...
Az élet üzenete: valakit szeretned kell,
még ha cédrusfáidat, virágaidat, vagy a kedvenc patakodat,
valakit meg kell ölelned,
hogy megpihenhess szív-melegében,
valakinek oda kell adományoznod:
ez egy szál virág a kertemből, ez egy pohár víz a kutamból,
valakinek át kell nyújtanod:
virágzó gyümölcsfáidat, vágyad fénylő csillagát...
Puha talpakon közeledett,
Róka nem lehetett,
Ámuló szemű őzike sem.
Egyszerű tanítványként követlek,
megyek lábnyomodban botra fonódó szívvel,
pusztákon, mezőkön át, hegynek fel,
völgynek le, meg-megbotolva a kiálló kövekben,
ruhám szakadt, cipőm talpa is foszladozik,
hiúságaim és nagyra töréseim ezek, semmijeim,
a mulandóság cafatjai, volt idő, mikor még érdekelt,
hogyan is nézek ki, ma már azt sem bánom...
Ne az tartson életben, amit kapsz; hanem amit adsz
A szeretet
olyan, mint a pitypang,
a szelek izmos hátára ülteti szárnyas magjait...
Húsvéthétfő. Illatos misztika árad az égből.
Az idő leveti a tél bemocskolt szövetét,
s a fényben felzúgtak a Teremtő "legyen"
parancsszavai. Tegnap még mély-sötétségben
gubbasztottunk, akár egy hegyoldalba vájt
sziklasírban, melyben már régóta nem járt senki...
Bárkámat vitte, sodorta az áramlat a nyílt tengeren,
tört evezőimet szorongatva hason feküdtem
könyékig a felgyülemlett vízben,
mert ilyen kis árbocost kaptam a parton, a kikötőben,
ilyen lélekvesztőt, foltozottat s ily űzöttet.
Lehetőség az örömkincsek reteszeinek felnyitására
Ha szeretsz, Krisztust simogatod meg mindazokban,
akiket szeretsz. Ilyenkor az Isten...
Elhagyatottságát suttogta az égboltozat...
Péter feje körül fel-felparázslottak az ajkak,
a fogoly hátán a katonák gúnyos ütései csattogtak,
és e bongó zsibongást már harmadszor
szakította félbe a kakas fanfárja.