Lelkes Miklós
Bennünk halál, ha nem is vesszük észre:
az életünkből pusztulás figyel -
csak néha jelzi ezt csont roppanása,
és sóhaj fut múlt emlékeivel.
A földön manók csontváza szerteszét.
Csigaházakban zörgő, ijedt mesék.
Forog kék kút színarany kereke -
mélységből fényvíz ömlik felfele.
Azt kérdezd meg önmagadtól, és mástól,
ha vitát hallasz, látsz, hogy milyen érdek
szülte, és akkor, mikor erre rájössz,
a lényegét, lehet, máris megérted.
Bogáncs Bábel (Kaskötő Istvánnak)
...a gyönyörű szín, szívdobbantó lila.
Bábel Tornya, de ezernyelvűségét
megérti, kinek átjut álmaiba.
Menekülő varázslat (Németh Dezsőnek)
Lent a völgyben fehér virágok: házak -
szirmaik fényt felénk küldő falak.
Darázsdöngést dajkál, s hajlongó fűben
szöcskék semmiből semmibe ugranak.
Készülő őszidő (Juhászné Szunyogh Máriának)
Parolázik bánat s poétabánat:
szellemviláguk végül egyet ad.
Egyik könnycseppet hozott volt nyarakból,
másik ringat síró dallamokat.
Minden nép, minden korban, bonyolultan,
összegződésként mutatja meg magát,
ha nép alatt teljes nemzetet értünk, -
hogy elkerüljük a fogalmi hibát.
A múltba nézek, és emlékeimben
megjelenik az Aranylábú Isten:
az Őrnagynak aranyat ért a Lába, -
az volt, bizony, a Lábpuskák Csodája!
A som már felpiroslott,
de vörössé nem érett.
A hegyoldalról néztem
kis falut, messzeséget.
Ha az öröm felépít egy-egy Házat,
többnyire mindjárt lebontja a bánat,
s kóbor kutyaként jár helyén az emlék,
s csillag nyújtja feléje égő csendjét.
A fazék nagy volt. Kék volt a zománca.
Néztem, hogy a tűz lángnyelvet kienged.
Egyszerre éltünk földgömbös napokban,
s kőpadlóján konyha történelemnek.
József Attila megírta, Barátom,
(s nem érted, vagy az értést leplezed?), -
ami VALÓ olykor IGAZTÓL távol,
s ilyen VALÓ nagyon HAZUG lehet!
Eperfáról, meg semmi kis gyümölcséről
szólt a Költő, és eszembe jutott:
lágy ízről írt, de a gyümölcs húsában
kuporognak síró gondolatok.