Lénárt Anna
Te... igen, te... figyelj rám,
állj meg egy pillanatra,
lásd az igazi csodát!
Nem érsz rá, hová sietsz,
valaki téged kerget,
varázslat nem érdekel?
"Azt álmodtam, hogy felkapott a szél"
...és csak emelt fel, fel... egyre feljebb,
a csillagok közt várt rám egy tündér,
számomra mosolya volt a legszebb.
Csendes temetőben "Tegnap harangoztak",
de más volt ez a harangszó, mint a többi,
mit tegnapelőttig korábban hallottam.
Lakkozott koporsó mellett némán álltam,
könny folyt arcomon, koszorúkat bámultam,
halálé mind, élők utolsó búcsúja.
A kezemben kristálypoharat tartok,
a mögöttem lévő évre gondolok.
Az emlékek viharként törnek elő,
a hópelyhek helyett esik az eső.
Különleges csillag ragyog az égen...
Utat mutat, biztat... reményt kelt bennem.
Oly sokat voltam életemben egyedül,
de sosem éreztem magányosnak magam.
...és most jött egy pillanat, az észrevétlen,
mikor minden, amiben hittem, elveszett.
Kislányom! - szólított a jó anyám.
Nagyot ásítottam, nyújtózkodtam,
hívását figyelmen kívül hagytam.
Az eget, a Napot, a Holdat,
talán az összes csillagokat,
kívánjam a föld összes kincsét,
a heti lottó főnyereményt?
Kutatom. Hiába... nem találom.
Sűrű, fekete köd takar mindent,
enyészeté lett, végleg elveszett,
"az emberséghez méltó értelem."
Nem tudom, miért, mi volt az oka,
talán... nem is volt akkora hiba,
lehet... gyorsan elmentünk mellette,
nem láttuk meg a sok apró jelet.
egyszerre indultunk
te gyorsan haladtál
ha virágot láttam
én gyakran megálltam
nem számít a holnap
a mára gondoltam
ölelő karodban
csodára találtam...
Csalóka fény borítja a látóhatárt,
aranyban kacérkodik a lemenő Nap,
szorosan átölelem a ma emlékét,
megállok... "gyönyörű az élet" - mosolygok.
Emlékezzünk most Erzsébet királynéra,
kiről nevét e kirándulóhely kapta!
Akkor még falépcső vitt fel a magasba,
bánta is sok hosszú, fodros, csipkés szoknya.