Lénárt Anna
Ezüstben tündököl a telihold,
hűs szellő fúj át a kalászokon,
éjféltájt előjön sok kis kobold,
ritka kincset cipelnek vállukon.
Reggel, ha kócos hajad arcodba hull,
reggel, ha huncutul mosolyog szemed...
van egy visszatérő álmom
szorosan karjaimba zárlak
régvolt halvány már az emlék
de szívemben él még a remény...
Hazug a szó, magányos a lét.
Vad bozót nőtte be a kőkerítést...
Angyalok vigyázzák álmodat,
Napsütés ragyogja be arcodat,
Gyermek dala legyen hangos,
Aki hallja legyen boldog...
Az ősz utolsó napsugara, életre hívott téged,
a sárga, hulló levelek csodálták vérvörös színed.
Kedvesen jégvirágot csókolt arcomra a tél.
Ölelne magához, ha nem tiltakoznék,
de valójában az ölelésére vágyom,
vetett ágyán megkísért a tiltott álom.
angyalok serege vigyázza utam
az Úr ezer áldást oszt
két lehetőség van előttem
a szent Grálra gondolok
göröngyös úton elindulok
Hatéves vagyok, a betűkkel ismerkedem,
hétéves lettem, szorzótáblát ismételem.
Elmúlást jeleznek a színes levelek,
tündöklő képet, csodát fest a természet.
"Nyikorgó kosárral" kezében
haladt a rögös úton... csendben
az útszéléről ráköszöntek
míg innen-onnan ránevettek
háta meghajlott a súly alatt
kereste az ismerős arcokat
csak szeretteit nem találta
akikért végzetét vállalta...