Linn Márton
Hiába van minden,
ha egyedül fekszem
és mindig egyedül
kell reggel felkelnem.
Egyszer, régen feltűnt egy üstökös,
amely hol eltűnt, hol visszatért.
Szeretve jött és szeretve ment el,
de mindig időben visszaért.
Begyűrűzött nekem az ősz,
mit a sok szín jellemez.
Nem bódít már úgy, mint a nyár,
az élet nem kegyelmez.
Álmodtam egy szebb világot,
hol mindenki egyenlő.
Nincsen gazdag, nincsen szegény,
és egyformán jut emlő.
Gete és a Hegyeskő
átölelte völgyben.
Hol a sok régi emlék
ott van minden tölgyben.
Magányból épített
kőfal mögé rejtve.
Álmodtam egy mesét
gyönyörűre festve.
Vedd észre a szépet,
mert ott van mindenben.
Egy kedves mosolyban,
vidám tekintetben.
Lassul a vén szívem,
alig-alig hallom.
Zenél valamit bús,
mély hegedűhangon.
Nézem, ahogy mosolyogsz,
szívem nagyot dobban.
Visszaköszön ez a kép
mindig az álmomban.
Ősz közeledtén az erdőn
bóklásznak a tájat festők.
Gyönyörű, színes ruhákat
kapnak tőlük majd az erdők.
Oly jó mindig veled lenni, kedves,
Ritkán engedi a Mindenható.
Hallod, mikor szívem érted dobban?
Hiányod nékem már irtóztató.
Élni ott szeretnék
kint, az erdőszélen.
Hol madárdal hallik
át a meredélyen.
Mikor látod másnak mosolygását,
arra gondolj, nincs ez mindig így.
Mert ha te is látnád búját-baját,
nem akarnál élni ugyanígy.