Linusz Réka
Vértanúk és vétkesek
a végzet játékszere.
Letűnőben a változás
vakmerő vihara.
Életedben én mindig veled leszek,
De azt tudnod kell, hogy történhet bármi,
Ezt a köteléket nem szakítja el
Semmi, lehet nem voltam mindig jó, de...
Lehetek a világ összes területén, aludhatok a porban a sárban, az ég
alatt, te fel sem figyelnél rá.
Már elfogadtad, hogy én
nem létezek.
Haragszom az életre
gyűlölöm amit élnem kell,
hiába ordítok senki sem hall.
Néma sikoly, ez vagyok ma.
Most, először kérnék tőled valamit,
kérem hogy hallgass meg
nem kell, hogy érezd, csak hidd,
higgy bennem.
Szívünkbe ezer tüske szúródik
mikor olyas valakit veszítünk el kit,
mélyen a szívünkbe zártunk.
Sokan sokfélét vallunk
lélekvándorlás, reinkarnáció s miegymás.
A világban mindenki olyan más,
senki nem vallja, mit én vallok.
Mégis sokan vágyják, kit én
vágyok.
Nem mondom, hogy szép vagy.
Nem mondom, hozzám jó vagy.
De azt kérdem, engem tán elfelejtesz?
Nem kérdem, mit kérdeni lehetne.
Mikor karodban lehettem,
nekem az volt a menny.
Nem létezett más,
csak te és én.
Hiába mondják nekem,
- meglásd, minden másképp lesz!
Én tudom ez nem így van.
Régen elhittem a mesét,
akkor is hittem benn, mikor tudtam,
nem igaz.