Linusz Réka
Már nem álmodsz semmit,
már nem érdekel semmi,
üres vagy, üres mint,
a világ, melyben élsz nap, mint nap.
Mindennap ugyanaz, mindennap másnap,
mindennap ugyanazok az emberek,
mindennap mások háborúznak,
mindennap azok a gondok gyötörnek.
Érezted már úgy magad,
hogy nem érzed magad?
Nincsenek fények,
csak foltok.
Nincsenek nappalok,
sem éjjelek.
Elmentél, csak a csend maradt,
nem maradt meg más belőled,
csak az örök nyugalom.
Szép volt az este,
repültél az éjjel.
Rózsaszínné lett minden,
de eljött hajnal és megölt mindent.
Emlékszel rá? ...én emlékszem.
Sütött a nap, mikor megértetted velem,
bejöttél felébresztettél, közölted.
Tudtad hogy szeretlek, tudom hogy szerettél,
mégis megtetted mégis kezem örökre elengedted.
Soha nincs itt csend,
itt soha nincs rend.
Csiripelő madarak százai
látogatnak el ablakomba.
Mikor már minden oly kietlen
semmi sem közeli csak távoli
akkor kell megtalálnod magadban
a közeli csillogást hozó ragyogást.
Az érzés melynek hatalmában mámorosan élsz,
az érzelem mit iránta érzel
a kontaktus, mit vele tartasz
az aktus melyet együtt megéltek.
Mit is gondoltam, már magam sem értem,
én őt soha nem kértem.
Van mindig valaki, aki a múlt része,
vagy most jött de már ő is csak a múlt.
Eljött de nem maradt meg, csak jött és ment.
Tudni kell szeretni,
tudni kell mérlegelni,
tudni kell megbocsátani.
emlékezni nem mindig jó
olykor nem boldogító.
Van jó emlék a dobozban
pár feljegyzés és fotó.
Álmos reggel ismertelek meg,
akkor még csak nem is sejtettem,
hogy Te leszel a lelkiismeretem.