Linusz Réka
Nagyapámmal fúrni faragni
az volt ám az igazi.
Nem kell kisautó, sem Barbie
csak te gyere velem homokvárat építeni.
Más vagyok, már nem az a naiv fruska
néz rám vissza a tükörből,
az a lány mára már nincs.
Őt sokan bántották,
alázták, kihasználták
ő mégsem ordított,
csak magába fojtotta bánatát.
Sokszor veszekedtünk,
régen tán verekedtünk.
De a szívünk mélyén,
mindketten ugyanazt éreztük.
Mikor könnyes szemmel,
Tőled búcsút vettem,
tudtam felbukkansz még életemben.
Így is lett, megint megjelentél,
akkor is így, pont ugyanígy
játszottál velem.
Látom arcodon könnycsepp csordul,
szemedből cseppek gördülnek.
Mi vagy Ki az okozója?
Lelked mi marcangolja?
Nem tudom ez a sok sor,
mire jó, hová vezet.
Lehet, hogy ez csak a sors,
ő vezeti kezemet.
Kicsi lányka voltam még
mikor ez megtörtént.
Színes hintám volt, barna copfom
Szalagom nem volt, csak álmom.