Lizomka
A préda figyel, izgatott, nyakán ér kidülled,
kecses még a teste, oly ártatlan zendül,
szökken, boldog, s égig érnek a füves paták,
fején büszke ékkő, friss hősjegyek agancsán.
Én haragudtam rá, megbántott,
bennem élt egy régi sérelem,
kerültük egymást, és Te önmagadat
ezért szégyellted előttem.
Foltos kiscica-mica készülődik szépen,
jelmezében jó nagyot nyújtózkodik éppen,
laptop előtt illeg-billeg és nyávog hosszas kényesen,
lakkos körmét gombra nyomta, hogy divatos zenét keressen.
Gyermeki lelkek, Kik voltak méhemnek édes terhei,
testem őket a szívem dobbanására öröklétben eteti...
Félrecsusszant ez az év,
Elszakadt tán a lóherénk.
Kis malac hát merre túr?
Arany az alma, ág is húz.
...érzelmek cseppjei szívburkot szúrnak,
Hangszálat nem penget, lelkem kiabál,
gondolataim által reppen, messze száll.
Kicsi Panka durcás máma,
mennie kéne az óvodába.
Fittyet hány most az órára,
nem indul el pöttöm lába.
Nézem az öreg almafát,
hajlott ívben átlyukadt derekát,
megritkult fejbúbján élettelenül álomba
szenderült büszke, szép korát.
Tanyavilág töviskés ölében
fanyarkás kökény bokrai,
ott cseperedtek fel apai családfámnak sarjai.
Nem talállak
a rideg kőhalmok mögött, a borostyánok
feltekergő bajusza fölött,
nem talállak
az avarok csörgő szintfoltjában, az angyalszárnyak
mohás műburkolatában,
nem talállak
a csepegő kút tekenőjében, a vén hársnak...
Emlékszem a gyermekkori otthon melegére,
emlékszem a két kezed engem átfonó ölelésre,
emlékszem a süteményed porcukros illatára,
emlékszem a frissen mosott ruhák hajtására,
emlékszem a szemedben ragyogó könnyekre,
emlékszem a nyakadban hullámzó gyöngyökre...
Azt gondolod,
ha kilépsz azon az ajtón,
megváltozik talán körülötted minden,
hátad mögött a láthatatlanság,
nem érhetnek sarkadban majd téged.
Őszi varázs is lassan elsorvad az elmúlt szép idők alatt,
aludj csak, aludj, szerettem, és álmodj halhatatlan, víg nyarat.