Lola (Laura17)
Mikor a felkelő nap sejtelmes sugara beragyogja az eget,
Mikor a madarak dala közben messze száll a képzelet...
Kezembe a tollam, s hogy mit írok e lapra?
A sorsom, a keresztem, s hogy hogy állok talpra.
Az élet nem habostorta, mondják, kik már éltek,
Minden, ami jó, nehéz... De ha kell, hagyj, hogy a tűzben égjek.
Álmomban már láttalak, oly közel voltál hozzám, neveznélek másképp is, de légy ma inkább múzsám.
Erre vártam régóta, hogy nyújtsd felém a kezed,
Hogy veled legyek felnőtt s egyszerre gyerek.
Hadd mondjak el mindent, mindent, amit lehet,
Még ha fel is tépődnek a rég beforrtnak hitt sebek.