Lőrincz Ákos
...
Törékeny lelkemet a melegség eltölti.
Lassan kapaszkodnak meg a csillagok,
Megnyugvás, béke, csend... hallgatok.
Színeket akarok.
Zöldet, pirosat, barnát,
Rózsaszínt, mindegy...
Csak az életet takarják.
Segíts a gyermeknek aludni,
S ő majd gondol rád álmában,
Növesszetek nagy szárnyakat,
S szálljatok el boldogságban.
Hol végéhez ér a kis utca,
S a bús patak vize levelet ír,
Ott a zajból újra csend lesz,
Csak egy elszáradt virág sír.
Túl nagyra vágysz, ember,
Félek, az életnél is többre.
Érzéseidet mélyre ásod el,
Hogy fennmaradj örökre.
Szürke felettem az ég,
A nap sem mosolyog,
Elfordulnak a fák is.
Magamra hagy a világ.
...Ahogy az utcán vonulsz szelíden.
Régóta szomjazom puha szádra,
Iszom egy kortyot végre valahára.
Hómezőn egy nyíló virág,
Háború után egy új világ,
Napsugár a sötét éjben,
Első csók a holdfényben.
Az örök álmodozókért
Hiszem, vagyunk egy páran,
Kik Napot festünk az éjben.
Szomjazunk nagy csodákra
Mindhiába, mindhiába.