Lovas Zsuzsanna Lux
Álomvilágban éltem,
de egy hajnalon
nyugalmamból két ölelő kar -
kimozdított.
Ha nem lennék, észrevennéd-e,
hogy nem írok, hallgatok.
Ha nem lennék, mert ajtóm
bezárnám és bujdokolnék,
mert fonnyadok -
eszedbe jutna-e egy-két sor,
mit írtam,
vagy emlékeznél-e, hogy...
Itt vagyok előtted, én jó Uram,
levetettem magamról a múltamat.
Csak vágyaim, álmaim
és embervalóm, amit kezedbe leteszek,
mint gyermek, ha rászólnak -
az ollót letegye.
Csak azt tudom szeretni,
aki engem imád...
Hiába minden,
- ez az én apró pici kis hibám.
Ma még sötét van idebent,
mert szemem csak embereket néz,
lépteim felverik a csendet,
ahogy magányom templomodba lép.
Érints meg, drága,
de lágyan, hangra, muzsikára!
Érints meg lágyan,
hogy testem ez érintésre
rezonáljon...
szeretsz vagy gyűlölsz
mindegy már nekem
ahogy a te szemedben
sem csillog
az a fény
ami egykor egy kanyarban
elveszett
talán adomány...
Csak egy gondolat
Ha lenni szeretnél Valaki,
Legyél!
És lépj!
Ne a másik hátára támaszkodj!
Benne élsz a kertem virágában,
Kapufélfám nyikorgó hangjában,
Kandallómban a tűz te vagy,
Morajlásában hallom hangodat.
Megmutattad ma már
a valós arcodat,
levetted magadról
kényszerű múltadat.
Mondd, nem unod még, hogy fűben, fában
Isten keresed,
őt, akiben nem is hiszel?
Mondd, nem unod még, hogy szívecskékkel
lepsz el olyan képet és szöveget,
ahol sírni kellene?
Nálam a takaró, mi befedi vállad,
ne keress kifogást, hagyd, vár az alázat.
Ha engedsz egy kérésnek, s megadod magad,
attól még megmaradsz, te vagy önmagad.
haikuval
Új év, új élet.
Hogy nem félek, hazug szó.
Szavam a szélben szüntelen,
mint szürke veréb a jéghideg
hóesésben - megfagy, didereg.
Hangom most nem vigasztaló.