Lovas Zsuzsanna Lux
Ha Isten is úgy akarja,
kisüt majd a nap, s felhőinket
elfújja, akár egy perc alatt.
De ma még figyel, homloka csupa ránc...
Ezt tetted ember!
Pedig a Földet bízta rád.
Istenem, segíts! Nagyon féltem őt!
Hangjában gyengeség,
szemében a megtört
és meggyötört félelem.
Mosolyogsz?
Pedig ma sírni kellene,
az eget nem festi más, csak
kétkedés fellege.
Mosolyogsz? Milyen jó neked!
Tudsz még hinni a lehetetlenben.
Bocsáss meg, ha a csend zenél fülembe,
ha hallani csak a Te hangod akarom,
bocsáss meg nekem, ha homokszemként
a szélben repülnék, amikor a Nap már
nem ragyog.
Nők egymásközt
Csak azért gyűlölsz, mert engem szeret.
Ármánykodásoddal bántod lelkemet,
s ha igaz lenne, hogy minden mosoly
fekete felhőben hazudott kobold,
ha boldoggá tesz, hogy ő meg én
boldogtalan,
és megmérgezted áldott napunkat,
mit érzel majd, ha Ő küld téged el?
Szekrényedből csontvázak törnek elő
őrült táncukat drótból szőtt
pókhálókba járják
hazudnak arról hogyan volt
azelőtt
hogy csontzenével
a szívedet kivájják
Arcukon nem tükröződik lelkük,
bennük rejtőző érzelem,
bár látod, hogy mosolyognak, sírnak,
de hazudnak a tekintetek.
reménységgel
Bánatát zengi egy éjjeli madár,
szél süvít a téren, hideg a magány,
álmos szemét sérti a kandeláber,
az utca fekete - egy szakadt kábel
hozzáverődik a bérház falának,
várva dalát az éjjeli madárnak.
Áldás nekem a két szemed,
féltés belőle rám tekint.
Mindent jelent, ha két kezed
játszik hajam hullámain.
Álmaim lassan száz darabra törnek
mink kristálypohár a konyha kövén
vágyaim lassan megszelídülnek
mit várhatnék az élettől még
néhány mosolyt még jó lenne kapni
ölelésből sohasem elég
aztán szeretnék még hozzád is bújni
nemcsak Bálint napnak ünnepén...
Megyek az utcán s ahogy lépkedek
belőlem zúdulnak ki a szürke nagy kövek
mintha minden mi felém magaslik
leomlana rám
s átgázolva egész testemen
maga alá temetne
e ködös reggelen
Ha én lennék ki ablakodban állva
feszes izmokkal a fellépésre várva
rezzenéstelen arcommal néznék a világba
árnyak játszanának nyomomban a padlóra hágva
boldog lennék-e
magam se tudom
a színpad (lenne)az életem
vagy csak egy álom...
egy időre bezárom szobám ajtaját
magamnak írok ne bántson senkit hát
a fényt még beeresztem nyitom a spalettát -
majd újra behúzom szürkén most szebb
nekem a világ
kint tomboló nyár van és sokszor
vad vihar
a madarak elnémulnak majd újra...
A szó élesebb a tőrnél
forróbb a kemence tüzénél
a szavad bénít majd újra éleszt
egy hangsúly élettelenné tesz
Oly nagyon szeretlek,
hogy magamtól elűzlek.
Ha nem vagy itt velem,
többé ne is gyere!