Lovas Zsuzsanna Lux
Mondtad - szeress!
Mondtam - szeretlek.
Mondtad - szeret
- én meg könnyeztem.
Ugye, tudod, hogy hazudok,
csak hogy jobb kedved legyen.
Ugye, tudod, hogy egyszer
mégis elmegyek.
Mit tennél, ha apa lennél?
szöget a falba jól bevernéd?
Vigyáznál az álmomra, hogy
mind váljon valóra?
Te vagy nekem fűszálon a harmat,
ezüstfán a tüske és levél,
hajladozó indán a madárdal,
hűs esti szélben - meleg ölelés.
A gyermek
Ma sincs másként,
mint volt azelőtt.
A gyermek az gyermek,
és nem kicsi felnőtt!
Délceg öregember
az utcasarkon áll,
keménykalapja alól
pipafüstje száll...
A hit törékeny ajándék,
és elveszítheted,
a megbocsájtás sem játék,
bár néha úgy teszel.
Te tudod hogy forgasd meg a tőrt szívemben
pedig én nap nap után érted imádkozom...
Tort ülnek az istenek
az emberek felett,
mert mást ugyan ma mit tehetnének?
Felkoncolt életek -
majd sírunk, s te sírunkon pihenj!
Szamáron érkezett,
mint számtalan király,
mosolygós néptömeg a lábainál,
"ma" még csodálják, felmagasztalják,
de lassú léptű éjen
a fájdalom
Jézusra talál...
Ma azt kívánom, engedj közelebb,
ölembe hajtsd le bánatos fejed.
Ma megsimogatnám karcos arcodat,
melyen a fájdalom és kétség nyomot hagy.
Mintha külön bolygón lennénk
és más nyelvet is beszélnénk
olyan most minden