Lovas Zsuzsanna Lux
Ma még sötét van idebent,
mert szemem csak embereket néz,
lépteim felverik a csendet,
ahogy magányom templomodba lép.
Érints meg, drága,
de lágyan, hangra, muzsikára!
Érints meg lágyan,
hogy testem ez érintésre
rezonáljon...
szeretsz vagy gyűlölsz
mindegy már nekem
ahogy a te szemedben
sem csillog
az a fény
ami egykor egy kanyarban
elveszett
talán adomány...
Csak egy gondolat
Ha lenni szeretnél Valaki,
Legyél!
És lépj!
Ne a másik hátára támaszkodj!
Benne élsz a kertem virágában,
Kapufélfám nyikorgó hangjában,
Kandallómban a tűz te vagy,
Morajlásában hallom hangodat.
Megmutattad ma már
a valós arcodat,
levetted magadról
kényszerű múltadat.
Mondd, nem unod még, hogy fűben, fában
Isten keresed,
őt, akiben nem is hiszel?
Mondd, nem unod még, hogy szívecskékkel
lepsz el olyan képet és szöveget,
ahol sírni kellene?
Nálam a takaró, mi befedi vállad,
ne keress kifogást, hagyd, vár az alázat.
Ha engedsz egy kérésnek, s megadod magad,
attól még megmaradsz, te vagy önmagad.
haikuval
Új év, új élet.
Hogy nem félek, hazug szó.
Szavam a szélben szüntelen,
mint szürke veréb a jéghideg
hóesésben - megfagy, didereg.
Hangom most nem vigasztaló.
Nélküled üres a szoba,
a kandallóban a tűz ostoba,
hiába lángol, nem ad meleget,
nélküled az élet
reménytelen.
Csillag-varázs vagy pokol-tánc?
Sötét az este, ledér az éj,
nyolcszáz éves csillag
egy regét mesél.
Csak neked, hogy hallgasd
és el ne feledd:
holnaptól a Nap új erőre lel.
Mindent odaadnék egy ölelésedért,
Ha ajkam ajkadhoz gyengéden elér.
Van már mögötted ezer keskeny út,
már tudod, hogy melyik merre fut.
Úszik ég felé a reggeli fény
dombok felett, s a szívedig ér.
Sok kéményből száll fel a füst,
kis zacskóban sok az ezüst.
Miklós püspök éjszakában
egyre csak az utcát járja.