Lukács Mária
Csak elkezdeni nehéz, a szavakat
könnyű leírni egymásutáni sorokban,
de fő a fej, mert a lélek vesztegel,
mikor járja át majd a szerelem
az érzést, mely utat kövez idebenn.
Könnyebb volt, mikor huszonöt év ült a vállamon.
Mihály arkangyal szárnyai alatt osont vágyam;
minden rezdülését a kormosnak látszó csendben
megdajkáltam, amit még nem láthattam előre:
hatvan évet - magam mögött tudva: lépéseket,
fénnyel teli utcákat és tereket bejárva.
A napok romjai felett addig jó,
míg túléljük a mát,
a patak felől szarvasbőgés
hallatszik át -
részesei vagyunk szív-terünknek -
az élet áldás,
mint a Kisdedre való pillantás...
"az ég széttárja felhőnyi kezét,
s nagy kékbe bugyolálja gyermekét",
hogy csak legyen, mint mesterzongorán
futó dallam. Féltőn egy ölelés.
Valami ölelésféle ez a nyár,
kis gombócokat gyúrnak a cseppek,
és lecsorognak talpamig az állról,
hogy újra fellélegezzek.
Kék és zöld
szemedben árnyék
völgyében föld
megcsillan csúcsa
szépséged délibáb
mezítláb lépek
futó gondolatban
csak hozzád érek...
A folyók csak úgy suhannak,
mint az élet az út mentén.
Hidakat épít az ember,
hogy megkösse a békét.
Csak úgy ketten
ülünk a fa alatt
jóízűn majszoljuk
a cseresznyét
ezt a kis piros
ropogós termést
a tavasz közelebb
hozza az ízvilágot...
Életben tarthat majd a szó,
és minden halálon átevez,
csak a jóknak lesz fogható,
míg együtt ringunk, felnevelsz.
Köszönöm az idei esztendőt
örömmel búcsút intek neked
vár ránk a fényes Új 2017
aranyeső könnyű párája
mossa tisztára a szívetek
őrangyalok vigyázó keze
segítse a megfáradt lelkeket...
Óh, azok az angyalok ne lennének oly magason,
elérhetnék szárnyaik a vállunkról hulló veríték
árnyait, felszárítanák, felfűznék gyöngyként
sorsfüzérünket a fára - a szeretet ünnepén,
hogy mindenki lássa, vesztes vagy mégsem,
pásztortüzek fénye kell, hogy utunkon kísérjen.
A húsz év madártávlatból is szép,
közelebb került minden gyerekkori kép,
és ott marad, ahonnan kiszakadt,
szívem alatt cseppnyi kis maszat,
életre kel és hallom, ahogy mesél.
Nárciszok hajtanak, lesz tavasz,
a nap fényhidakon átszalad,
ha elfogy minden útravaló,
csillag vezet, a hold kis kamasz.
Ígérem, hogy feldoblak,
tornyokat emelek föléd,
virágszirmokat pörgetek,
és az úszó napfelkeltét
lábad elé helyezem.