Lukács Mária
Köszönöm az idei esztendőt
örömmel búcsút intek neked
vár ránk a fényes Új 2017
aranyeső könnyű párája
mossa tisztára a szívetek
őrangyalok vigyázó keze
segítse a megfáradt lelkeket...
Óh, azok az angyalok ne lennének oly magason,
elérhetnék szárnyaik a vállunkról hulló veríték
árnyait, felszárítanák, felfűznék gyöngyként
sorsfüzérünket a fára - a szeretet ünnepén,
hogy mindenki lássa, vesztes vagy mégsem,
pásztortüzek fénye kell, hogy utunkon kísérjen.
A húsz év madártávlatból is szép,
közelebb került minden gyerekkori kép,
és ott marad, ahonnan kiszakadt,
szívem alatt cseppnyi kis maszat,
életre kel és hallom, ahogy mesél.
Nárciszok hajtanak, lesz tavasz,
a nap fényhidakon átszalad,
ha elfogy minden útravaló,
csillag vezet, a hold kis kamasz.
Ígérem, hogy feldoblak,
tornyokat emelek föléd,
virágszirmokat pörgetek,
és az úszó napfelkeltét
lábad elé helyezem.
Nem tehetek róla hogy másnak látom
a rétek virágait saját szememben
kitérőben
Minden mozaikból kipattanhat szikra;
benne sok színes kép s minta,
összerakni gyereknek játék,
de a nő vágyik arra -
legyen öltöztetője, jól álljon rajta
fehérnemű csipkének fodra.
"Minden dolog teszi a dolgát,
az érdem elnyeri a zsoldját,"
kettőspont után a sorolás,
vajon lesz-e majd igazodás?
Leáldozott ez a nap is
még nem is éltem igazán
bejártam az emeleteket
a körfolyosókon előtted
ezer halott lábnyom
kerülgetem mint macska
ott ül a lépcsőn csendben
ablaktalan az éj hold...
Tavaszt hoztam neked
madaraim dalát
esővel csorog le
az ereszek falán
nótás kedvük nem szegi
egy falatnyi hiány
korgó gyomruk
még nem talált...
Kár lenne minden szót kifecsegni...
Belső hallásom szikrája pattan,
mint egy gumilabda, dobjuk fel a holdra;
kicsit ott marad - ezüstben ereszkednek
alá kihűlt kémények bársonyszemei,
pöfékelnek még, ha jó huzat van.
Még szép és lengésben az égi hinta
de már nem feszülhetek rá annyira
hányadán állok melyik lépcsőfokon
magam régóta nem követem nyomon
Citromsárga hajóban úsztak a felhők.
A repülők piramisokat rajzoltak az égre,
csak néztem a víztiszta kékre.
Elzárok érted egy könnycsapot,
míg leáldozóban a nap - elengedlek,
vállamon verdeső galambom.
Másodvirágzó lett az ősz,
megül a tornyokon... egy kis lilával
összemosom, foltozom árnyaid,
ha nézlek, bevasalom a holnapot,
fényednek ára van...
Minden jel arra mutat,
hogy élek - földlabdával
játszott Isten az égen,
nem volt vihar, legelt a nyáj,
tejködben fürdött egy csillaglány.