M. Laurens
"Cinikus?" T. Akárki...
Lám-lám, mily sokra is vitték. Ó, egek!
Ön polihisztorként tudni fogja,
Hogy egykor így illették a morgó ebet.
El kéne mekegni kecskemód,
de nincsen hozzá kecskekód,
s nem esmérem a jegyeket
- csak a káposztafejeket -
sem pediglen azt a bakot,
amék ott elől baktatott.
1. A POKOL
Itt nem létezik sem oltár se szentség,
És gyalázatos bűn a dicsértessék,
Elkárhozott hús ég pokoli tűzben,
Undor-szag terjeng a sátáni bűzben.
Én, a vén csont, szárny-szegetten,
Hasztalan ülök itt, az üres téren,
Hátam hajlott, mint egy görbült kanál.
Bizony, flanc a magyar fejben
A klasszikus vers, netán próza,
Az írói lélek nyomorult szegény,
S vaknak sem kell már: írnivalója.
Homo Politicus
Ki képtelen buborékból
Fakarót hegyezni,
Talpat mosni lába híján,
Tyúkszemével lesni...
Ó, te test, te test, mivé lettél már most!
Miféle fényességre vágyott álmod?
Mostanra nyögve hurcollak magammal,
Mint holt angyalt a hasztalan malaszttal.
Eltiportan
Reszkető panasz száll fel a magos égbe,
Hogy a fájdalmaknak mikor lesz már vége.
Ám inkább elmondja baját e világnak,
Velőtrázó sikolya e földi némaságnak.
Kórházi látomás
Egykor azt hittem, hogy éltem.
Néha meg azt, hogy mindjárt meghalok.
E pár sorban van hiúságom
És minden vágyam eltemetve.
Többé semmi sincs már kezembe`.
Egyetlen hang sem maradt számon.
Ha mennem kell, Uram, hadd repüljek szárnnyal,
Hófehér arcommal, hófehér madárral.
Aranyként sugárzó bársony napsütésben,
Búzavirág színű, szép, felhőtlen réten.
Gyakorta félek önvalómtól,
hogy vad pillanataim alatt
mennyi minden forog agyamban,
mily mérhetetlen sok iszonyat...
Úgy éltem, ahogy azt két szülém mondta:
Szorgalommal, becsülettel, gondosan.
Mégsem fizettek nekem soha annyit,
Hogy élhetnék egyszer végre gondtalan.
Süket fületeknek
Feleslegesen bégetek,
Ha az értelmes szóból,
Ti Birkák, semmit sem értetek:
Végetek!