Maczkó Edit
Formás kis fácska,
nem volt eget-verő,
szekrényünk tetején
egy apró erdei fenyő.
egy szót sem szóltál
úgy néztél énrám
a föld is beleremegett
a szemed azt súgta
még kezdhetem újra
én vakon hittem neked
Nap tüze perzsel, dőzsöl a tájon,
tűz-zivatar van az ég peremén,
vérpirosan süt, pusztít e nyáron,
- gazdátlan fészek a fák hegyén.
Tüzet okád a nyári Nap,
felperzselt mezőkön száradt bogarak,
döglött madarak lába az ég felé mered,
táncol a tűz az Isten-hegy felett.
Ősz járt, jött a hajnal
gyötrő fájdalommal,
vérvörös kín csurgott minden ház falán.
Sírtak ifjak, vének,
házuk dőlt, semmivé lett.