Magyar Krisztina Kriszti76
Leírom, így jobb nekem...
Egyszer csak rám tör a félelem!
Rám borul, mint éj sötétje,
Lelkem-testem letaszítja mélyre.
Emlékek, melyek életben tartanak,
Őriznek Téged, míg élek,
Halhatatlan vagy,
Sok kedves gondolat.
Sokat szárnyal fejemben tömérdek gondolat,
Mennyi minden történt 46 évem alatt.
Folyamatos változás mindig nemesebb cél felé.
...Mennyi mindent állít az élet az ember elé.
Talán tizenöt lehettem én,
Szobámra már ráült a félhomály.
Csend uralt mindent,
Mely édes álmot szórt reám.
Nincsenek szavak, melyek
kifejezhetnék érzéseim irántad.
Színek, illatok, bizsergés,
lángolás, ízek vagy nekem.
Leülök a tükör elé, és csak révedek,
Látok egy arcot, kit régóta ismerek,
Csak nézek a szempárba,
És rémület fog el...
Ha lelked megfakulni véled
Megkopott üres a belső lényed
Ha úgy érzed Isten elhagyott
Tudnod kell én veled vagyok
Amikor Fényem fáradt és megkopott
Mindig egyetlen dologra gondolok
Kicsi vagyok akkor, védtelen
De ott áll két Angyal Énvelem.
Ölelésük meleg, hangjuk nyugtató
Kicsi kis testemnek ez olyan biztató.