Maria_HS
S mint annyian már megírták, búsnak
látták, olykor tán szépnek az elmúlást.
Látatom véled máshogy azúrnak,
meseszerűnek, hogy most másképpen lásd.
"Van, aki tévedésből jő e földre"
S keresi folyton-folyvást a kiutat.
Nappal is úgy vágyik a néma csöndre,
Irigyli azt, ki jókedvében mulat.
Elmúlik,
gondoltam az év elején bölcsen,
hagytam, hogy elsodorjon a gondolat.
Kerestelek mindenhol, a zöldben,
biz` ízleltem álmomban a csókodat.
"Úgy bujkálok a Szánalomtúl,
Találkozástúl és beszédtűl,"
Miért tagadnám, hogy azontúl
A látványodtól testem szédül.
Akartam valami szépet alkotni
Neked s felküldeni a csillagokkal
Yling illattal valamit létrehozni
Átkarolva ölelni téged s múltat
Karodban mesélni mily` az éjszakám
Nevetve boldogot is eljátszanám...
Múlik az idő, és elkopnak az évek,
veszíted szépséged, s erőd néha léha.
Azt gondoltad, hogy az idő bölcsnek nevelt,
hogy tudsz mindent, hisz napról napra öregszel.
Próbálom felidézni a szemed
fényét, ahogy rám tekint, talán látom,
mennyi szó s mennyi kedves üzenet
van a tekintetben, nekem szól, átfon.
Látod, készülődik a természet,
virágba öltözik, a nép ünnepel.
Virágvasárnap csokorba szedi
a barkát, templomban imát mond, szentel.
"Tavasz s tél küzdenek egymással."
Régen fagyok voltak, s hó esett.
Ma februárban újraszület`
A tavasz, a nyár s a szerelem.
Ne feledd, ma szebbnek kell lenned, s
Őrt kell állnod a boldogságnál.
Napja van a Nőknek, bölcselet
Alkot erről olykor véleményt.
Piros tulipán az asztalon,
Rózsa volt, még titkon emlékszel,
Arcodon ott a múlt s dallamok.
Látod, hogyan változik az érzés,
Ha nem igazi, csak egy bóvli kacat.
Tudom, semmit nem ér most már féltés,
Gazdagabb lettem, igen, biz` általad.
...Mennyi könny hullott vala érted, és mégis
A kívánságom, hogy itt légy, bátorodik.
Hiszen érintésed oly`, mint a szintézis.
Szegfű nyílik a kertembe`,
Egyik lila, másik piros,
Rád gondolni, tudom, tilos,
Elmentél, csaltál kedvedre.
Várom a tavaszt, mert reszketek, fázom
Áporodott szagú, téli világtól.