Maria_HS
Megfosztott ma a köd látványodtól,
Pedig annyira fontos volt ez nekem.
Ma elárultam volna neked,
S koriztunk volna távol minden gondtól.
Járkálnak kicsik s nagyok naponta
mostanság, nem kell hozzá alkalom.
Álarcokkal van tele a szoba,
lógnak a fésülködőasztalon.
Nincs szivárvány,
Ma végre vége a szürkeségnek,
Deres a határ, szemnek szép e látvány,
Igaza van a régi meséknek,
Mégis, azt sajnálom, hogy nincs szivárvány.
Báli cicoma, szép szatén s karát,
Olajzöld a teríték az asztalon.
Lemez énekli a nép himnuszát,
Diós és mákos bejgli rég elfogyott.
Ossian zenéje zeng a szélben,
Gépként dúdolom ismerem dallamát.
Derűs napra ébredtünk estére
Ablakunkban kitesszük a cipőket
Leddel világítunk majd a kőre
Árnyékban harminc fok, és mégis didergek,
Kezemben egy legyező, a lábam remeg.
Szól az induló, erre nem vettem jegyet,
Temetésen szól ez a gyászos üzenet.
Amikor meggyújtod majd a gyertyát
Dobd el a nyomasztó bilincsedet
Végy nagy levegőt s hagyd a könnyeket...
Suhan a november s vele az esztendő,
Az elmúlásba a lelkem beleremeg.
Közel az ünnep, s vele jő a szeretet,
S elmúlik egy időre az óesztendő.
Rám találnak az átélt szerelmek,
Régi dalok és hajdani intelmek.
Követnek, mint hulló falevelek,
Emlékeimben az első a legszebb.
Mennyi katarzis van az elmúló, szép nyárban,
Sokan távoznak s nem váltanak retúrjegyet.
S magukkal viszik a vágyat és vélt szerelmeket,
Lejárt az idő, hullanak a sárguló levelek.
Soha nem szerettelek: ma mégis
Valami sodor feléd, és várom,
Hogy körülölelj, legyél szintézis,
Olyan, mint kelmében a szép selyem.
Sétálok egy régi tavasz utcáján,
S mögöttem jön egy régi, szerelmes nyár.