Marković Radmila
Búcsúcsókom küldöm
érlelt gyümölcseimnek,
hamarosan jön a testvérem,
aki altatódalt énekel.
Ablakomból látom, ahogy tuják beszélgetnek.
Valamit hévvel nagyon megvitatnak vagy inkább
vitatkoznak, mind élénkebben és hevesebben
fordulnak egymás felé, szomszéd üti szomszédját.
Imámba foglalom kérelmem,
Ab omni libera nos, Domine,
hiszem, megsegít engem ebben.
Utcán, házban, sarkon a veszély,
ilyen világban fürkész nappal is a sötét.
Vihar tombol, söpör,
varjú vészjóslóan rikolt,
tengernek hulláma sziklákat rombol,
semmi sem tart örökkön örökké...
Lassú lépteidnek csendje
átvált hallható titokra.
A világ rendjét ki tudja?
Végleg eltűnt arcom fénye.
Életed zsenge tavaszán
szíved ne érje szomorúság.
Minden napod veled szálljon...
Az igazi szentély ott van a csillagok mögött,
Az igazi szentély itt van valahol bennem, amit keresek,
Az igaz hit küszöbéig fénycsóva vezet,
Amit a szem nem lát, csak az önzetlen szeretet.
Velem halad a szürke, hűvös árnyékom,
ha utolér az őszi, fázó csöndesség,
halkan, sejtelmesen suttogja, én hallom...
Színes gyertya fénye lobban,
bölcsen gondolkodva, hangosan
mondja: megérzésed mindig segít,
problémád így tudod megoldani...
Megvalósítatlan álomvilág...
Ifjú fejjel, csalfa reményekkel
úszni akartunk nyugdíjas évekkel.
A lélekdal most merre, hova szállt?