Marković Radmila
Valentin nap és szerelem,
fiatalságomban az egyik
nem szerepelt.
A másikat emlékeimben
keresem,
van belőle nem egy napra
való, se kettőre,
örökké él, de mindég...
Könnycseppet szül a lelki gyötrelem,
nem mossa ő tisztára szív-sebed,
nincs se hideg, se meleg, olyan lesz,
mint a szempillán ülő félelem.
Ha mindég a szeretet italát iszod,
hallani fogod, mit súg lelkednek hangja,
ő a jó barátod, ad igaz tanácsot,
felemelt fejjel léphetsz a cél-utadra.
Az életben változást
hoz minden pillanat
hol ilyent hol olyant
villant fel csábosan
benned és körülötted
veled és melletted folyik
életed partját mossa
elbújik mögéd hirtelen...
Suba alá bújok, mint a pásztor éjjel, lelkem visszapillantó
tükre világít a sötétben, megkérdezem önmagam: miért vagyok
ifjúságomra oly szörnyen mérges, mint a durcás kisgyermek,
akinek anyja mások gyermekére nevetett.
Karácsony és kisded,
jászol és szeretet,
három király, csillag
jelen volt szenteste.
Fut felém a fölismerés, szoborkezem
nem sújt soha, csak a múltat mutogatja,
mozdulatlan emléknek sem jelent sokat.
Halottaim felsorolni is sok lenne.
Mindegyik gyöngyszem volt életemben.
Végre lesz egy kis jó foci,
mehetünk élőben megnézni.
Ha Te is menni akarsz, anyám,
én biztos nem ülök közel hozzád...
Biz senki sem tökéletes,
ki előbb, ki később téved,
hibát hibára követhet,
segítségnek ébredj szíve,
megoldás az észben pihen.
Valaha régen az ég kéken ragyogott, mint a te vized, anyám,
amikor a teknőben mostad a fehér inget, bugyit, gatyát.
Hatalmas akácfámon gerlepár lakik,
reggelenként tudják, mit kell turbékolni.
halkan csendben osztogatok
elillanó frázisokat magamnak
vigyázva valóságba bújtatom
hihetőnek minősítem
ragaszkodok elveimhez
ugyan minek ugyan minek
hullócsillag fénycsóvája...