Marosvölgyi Anna
Talán menni kéne,
Elrepülni innen,
Letéve a zsákot
Játék lenne minden.
Most is odatartasz, ahova elindultál,
ne félj, nem tértél le az útról,
kerülőket tehetsz, de végül
úgyis az összes ugyanarra fordul.
Vajon mi történne akkor,
ha tényleg elengednénk
mindent,
ami nem szívből fakad,
és végleg levakarnánk
a vélt valóság ragacsát...
Definiáld önmagadat...
De semmi szám, semmi adat!
Névtelen vagy és védtelen.
Semmibe vesző végtelen.
Mind mások és meghasonlott hasonmások vagyunk egyszerre,
Kétségtelen egység helyett a félelem létünk vegyszere.
én szintén, Te szintén, ő szintén,
Minden szinten, félvén, ritkán őszintén.
Mint időbeli vákuum,
Néha beszippant a múlt,
És álmomban felém integet
Az elavult valóság,
A képtelen képzelet.
Sem a rossz, sem a jó.
Sem a csend, sem a szó.
Sem a tűz, sem a víz.
Sem a szag, sem az íz.
Egy - két - há - négy - öt - hat - hét,
Ne csak lenézz, kék az ég!
A szivárvány hány színt fest?
Hét, ugye? Tökéletes.
Szia! Mi újság, hogy vagy?
Semmi. Vagy Minden. Igazából Semminden.
A félrebeszéd már nagyon untat.
Elmondhatom, hogy minden rendben,
De ezzel nem hallasz semmi újat.
Éjszaka csendje engedi fátylát,
Nap tüze lágyan ízleli álmát.
Vak szeme nyílik végtelen égnek,
Hold sugarában csillagok égnek.
Ó, te csodás Ganoderma,
avagy pecsétviaszgomba!
Királyoknak asztaláról
hogy kerültél forgalomba?
Ahogy a pohárhoz érő fémkanál a csendben megcsendül.
Nem a pohár, nem is a kanál.
Világgá akarok menni veled.
Kitágítani a földi teret,
Új univerzumot teremteni,
Csillagfény alatt merengeni.