Marton Paul
Egyszer a Földön is és azon túl
jajongni fog a meghasadt lélek,
de a múlt erős kézzel visszanyúl
elejét vetni a szenvedésnek,
vagy rápakolgat még egy keveset,
s benne erjednek a holt remények.
Hangod fázósan röppent a szélben,
átszűrődik a fagyos ablakon
s benn körbejár a szoba melegében.
Mikor soraid olvastam:
fátyolba öltöztek csodás szavaid,
a betűk kiáltva harsogtak
az értelmem megviselt falán,
s együtt kedvesen rám hullottak
tántorgó lelkem bíbor alkonyán.
Csendes, puha léptekkel köztünk járnak,
fényeik mutatnak, követnek, mint az árnyak,
akik az égből érkeztek, lelkünkbe
fészkeltek, most maradnak rövid időre.
...a borús utcán zúgó csendben
emberek sietnek tolongva
szeretetéhes reményekben.
Még nem engedte el novembernek kezét,
a hófelhők pamacsai már virulnak,
szelek nyargalnak oda-vissza, szerteszét
libegő hópelyheknek helyet csinálnak.
Lángol a Föld, lángol az ember,
hamuba temeti elhagyott életét,
füst gomolyog, pára száll, leheli lelkét,
emlékeket hagy a lángtenger.
Az orrát fent hordja,
alatta söpredék,
szeme horizontját
nem nagyon kaparja.
"Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot",
szemembe néha csípős könny szökött,
mikor a mezőn hűtlenek taposták
az általa teremtett virágot.
Ruhát, arcot, lelket váltott a természet,
a hűs szél búsan kesereg, nem unatkozik...
Pokol és menny, föld vagy ég,
Ti már tudjátok, hol vagytok s miért,
megsiratott szép lelkek,
száll felettetek őszi felleg.
Telnek-múlnak az évek,
a kis tücskök mindig zenélnek,
a Nap mindig ontja sugarát,
az idő gyógyítja baját.
Életed muzsikál, pengeti
dalát, göröngyeit egyengeti.
...zilált álmaimban a Nap fagyasztja szívemet,
felborult az ősi rend, apasztja lelkemet,
életem koloncként bökdösi elvetélt sorsát.
2019. április 15.
Nagyhét első varázslatos napján
valaki bosszút állt Europán.