Marton Paul
"Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot",
szemembe néha csípős könny szökött,
mikor a mezőn hűtlenek taposták
az általa teremtett virágot.
Ruhát, arcot, lelket váltott a természet,
a hűs szél búsan kesereg, nem unatkozik...
Pokol és menny, föld vagy ég,
Ti már tudjátok, hol vagytok s miért,
megsiratott szép lelkek,
száll felettetek őszi felleg.
Telnek-múlnak az évek,
a kis tücskök mindig zenélnek,
a Nap mindig ontja sugarát,
az idő gyógyítja baját.
Életed muzsikál, pengeti
dalát, göröngyeit egyengeti.
...zilált álmaimban a Nap fagyasztja szívemet,
felborult az ősi rend, apasztja lelkemet,
életem koloncként bökdösi elvetélt sorsát.
2019. április 15.
Nagyhét első varázslatos napján
valaki bosszút állt Europán.
Testemből sarjadzó törvények teremtik
körülöttem a delejezett rendet,
súlytalan, színes levegő rogyadozik
szabadon, tágas, erős világért eped.
Megyek, megyek, mikor magával ránt a végtelen,
habár képtelen felfogni a lanyha értelem,
az elhalt sejtjeim akkor már halkan zümmögnek,
majd helyettem bőszen a távolból integetnek.
Szörnyű fordulat
Szamár hátáról lógott le sarus lába,
bekocogott a szentség városába,
hozta a világváltó megújulást,
szívében, lelkében a tiszta áldást,
virágesővel fogadta a tömeg.
Gurulnak az üveggolyók,
színesek és szépek,
zöld pázsit harmatában
elcsúszott egy részeg.
És rám rogyott az erdő, párája torkon ragadt,
fújtattam, mint a gazdátlanul visító tüdő,
úgy éreztem, hogy testem elemeire szakadt...
Mondják, látszólagos bűnben így születtem
a semmibe, kalimpált lábam és kezem,
sós könny csípte kis szemem, mindenki becéz,
bambán merengtem, hogy mily rút ez az egész.
Pára festette szürke égbolton
egy kis napsugár áttöri magát,
hogy végre mosolyként kergetőzzön
az erőtlen, még fakó arcokon,
s magával hozza a csattanó pírt...