Mary Lance
Írjuk le, mert ez majd szépen cseng,
Talán rímel is rá majd a csend.
Csak ordítok úgy, hogy Jézustok a keresztről essen,
Ki ha úgy gondolja, csak tessék, hát rám követ vessen.
Ábrándos szemed világa, mondd, merre tekint?
Szíved szívemért vajon miért nem legyint?
Mosolygó, vigyorgó, táncoslábú kislány,
Oly tiszta napsugár, mint a mai bárány.
Tündöklő orcácska, benne két kis gödör,
Sárga haja csillogó, teljesen göndör.
Szinte szádba köptem a fertőzést,
S még csak nem is kértem elnézést.
Rút világban hamis szerelmek,
S mi vagyunk, kik megrészegednek.
Tik-tak, telik az idő, jár az óra,
Egyre gyorsabban ugrik mutatója.
Anyám azt mondogatta, szárnyad nőtt, hogy szárnyalj,
Ellenséged ellen bosszút bizony sohase forralj.
Érd be azzal a kevés jóval, amit a sors neked szánt...
Édes, mézes nyírfa könnye száll,
A tél közeledtével is helytáll.
Már könnybe lábadt szemmel
Búcsúzom a meleg nyártól.
Ó, magasságos, édes Istenem,
Enyém, mégsem ismerem,
Hisz olyanom nincs nekem.
"Ki vagy, te nagy puttonyos öregapó?"
Kis léptekkel araszol a téli apó.
Csak bambán bámultam,
Kerestem, nem láttam.
Ködös, koszos, régi égbolt,
Hideg, esős, kemény tél volt.
Eljött hát a nagy nap, két élet összefonódik,
Élet rögös útján az ifjú pár botladozik.
Ki iskolát nem járja, az nem tud,
Ki nem tud, előbbre nem jut,
Ki előre nem jut, életben elbuk`.