Mazál Ferenc
Hallhatjuk hangját - "nyitni kék" - cinegemadárnak,
dalával udvarolgat a delelő nap fénylő sugarának,
ma csepegő eresszel köszöntötte a hajnal, a kikelet,
s máris pompás fészket, a fészekbe társat keresett.
Találkoztunk, majd kísértük egymást életeken át,
Átéltünk rengeteg örömöt, veszekedést, vitát,
S Te tanítottál... mindig embernek, EMBERNEK lenni,
Elembertelenedett világban - SZABAD - szeretni.
Gazdagok és szegények - megosztott a világ,
Nagy vagyonok ördögének víg nyomora rág,
Éhezőnek némi italt, szilvóriumot,
Kilakoltatónak adj moratóriumot.
Beszélgessünk, elmondanék már "valamit",
Oldanám meggyötört lelkem fájdalmait.
Ne szólj - most még semmit - csak figyelj csendesen,
Segíts, kérlek, hallgatásoddal szívesen.
"Adjátok vissza a hegyeimet!"
Állatot, rétet, szeretteimet!
Emberek közt a lövészárkokat,
Szüntessetek meg vén határokat.
Kedvesem, mondd, mit érhet ez az élet,
Ha nem tehetem rózsámnak a szépet,
Oly hatalmasok lehetnek e gondok,
Hogy Hozzád, hozzám tán már nem is szólok?
Vársz, várok... napkeltétől napnyugtáig,
Csillaghullástól csak csillaghullásig.
S közben múlik az elfecsérelt idő,
A könyörtelen, végzetes szerető.
Időkapu nyílik, itt áll, meg kell lépnem,
Várakozik emberi lényként a lelkem.
Próbára tesz, tudom, tudom, most még tudom,
Mit hozhat, hoz... megszabott, választott sorsom.
Emelj magadhoz, s leszek a Mindened,
Szívem sóhajtását ÍGY megértheted.
Két karodban erősen tudsz tartani,
Van, mit szívednek is illik hallani.
Misére indul minden jótét lélek,
Kis falumban szól a harang, az ének,
Sarlós Boldogasszony kegytemplomában
Éjfélkor kezd Atyánk magasztalásba.
Kopogtatott hozzánk kedvesen az őszi szél.
Síri csendben elrévedve az elmúlásról mesél.
Hallgasd, mily szomorúan, ellágyulva beszél,
Rózsaillatú nyáréjszaka csak emlékeinkben él.
Kerestelek! Földön és az égen,
Szerelmet - a rohanó időben.
Éjszaka a Hold karimájában,
A Nap legfényesebb sugarában.
Osztálytalálkozó. Repülnek az évek.
Lassítsunk! Csak egy kicsit, hát ennyit kérek.
Ám kíméletlen ez a rohanó idő...
Boldog új évet! - szól szívbéli kívánságom,
Mit minden embernek - magamnak is - kívánom.
S tudom, csak egy aprócska óhaj, egy "sóhajtás",
Bennem - lelkemből, lelkedben - ered a hatás.
Lucsok lepi a tavaszt váró tájat,
Néhol kukucskál egy-egy őszi levél,
Az évszakok közti szokott rend várat,
Ám a madárdal kikeletről mesél.