Merklin Anita
Ébredj, jöjj el, Napnak párduca,
csak téged áhít szittya magyarja,
és hozzád sóhajt minduntalan,
mert Isten híján hontalan.
Érintésed lángja szívemnek
becsapott szerelem, zokogta,
ősrégi vágya, mert nem volt
jelen magaddal terhelt szíved
a mában, kobakod tetted nevetve
homokba újra, midőn fránya
hitvesedként rákkal estem kútba.
Súlyos léptekkel sikoltva sújtotta,
silány időkben ragadt, elmaradott falva...
Ahogyan aranyban fénylő tekinteted rám emeled,
nem kell nyugodt szegelet, szívem is beleremeg.
Mézédes hangod egyetlen víg színe is azt üzeni,
néked jár a tisztelet, ezt hagyták örökül az istenek.
Karácsonyi éneked dúdolod
falak közt mesésen csengve,
de csitt, öregen vánszorog épp
erre a morcos, szomszéd Csenge,
halkulsz is, de késő, mert biz`
már ajtódon dörömböl botja, s
rikácsol nyelve, minek is csengetne.
Kérlek, engedd meg nekem,
hogy itt és most e csendben
feltárjam művészetem titkát,
hallgasd hát meg szívem szavát!
Mi a művészet?
Dal, ének, költészet,
rajzolt vagy festett képek,
vasba-kőbe zárt igazság
a szavak s formák nyomán.
Mikulás, a való
Gyerekek, felnőttek halljátok, halihó,
mondj egy szeretetmesét, nagyapó!
Tűz mellől az ablakon a deres kitekint,
a hideget hagyd magad mögött odakint.
Oktáva
Lelkem temploma a testem,
oltárán nyugszik izzó szívem,
védenem többé nem kell tőled,
hiszen te engem hazudva szeretsz...
Felvonó a csillagokba
Délibábos estéken visszaemlékszem,
mit láttam az égen réges-régen,
hogy három madár volt vagy lepke,
nem lényeg, mit számít az egy eretnek
versben, ha a csuhások megbélyegeznek,
erőm nem hagy el, él bennem ma is a remény,
Pater Noster!
Voltál-e már egészen
apró vagy óriás leshi,
ki az embert nem szenvedheti,
inkább csak magasból lesi,
de meg nem fejtheti,
tűz, smaragd, csomó népe,
erdei álom fénye,
ma vajon megbízható-e...
Búcsú a boldogságtól
Emlékszem, ott állt
szeretetlen anyám, s
én megkérdeztem tőle,
szabad-e a lakás, van-e
menekülnöm hová.
Isten - ki maga is egyfajta
kollektív, intelligens tudat -
tudatának egy része az emberiség
(ebből lett az egység),
benne van a sokszínűség,
az alkotja a személyes ént.
Ha mindenkihez te mész,
nem hagysz magadnak alkalmat,
hogy megnézd, ki megy tehozzád,
ha valamilyen okból kifolyólag
eltűnnél, elkallódnál.