Mersinho
Olvasatlan levelekkel tele a temető,
és a sok színtelen virág... rémeket suttognak.
Oldalamhoz kapok, elnyel egy sír, egy üreslő.
Betartatlan ígéretek, hazugságok... lapátolnak.
Fiatal vagyok, mint az alkonyat,
Szemedbe néz, majd mélyre hat
Akarat, az akarat.
Nézd, milyen erősen zuhog,
Mennyivel kitartóbb, mint én,
A busz ablakán egyre csak kopog,
Látod, feladtam már az elején.
Elhiszem, pedig tudom, hogy nem szabadna,
Elhiszem, hogy értékes neked az, amit a szememben látsz,
Hogy felfogod; flegmázás alatt mennyi érzelem van, mi
Kiszakadva
Már-már veszélyes lenne rád.
Sokféle érzelem kavarog most énbennem,
Néha dicsőséges érzés, hiúság vagy inkább remény,
Máskor ahogy belesajdul szívem,
Mert feltúrták sötét rejtekhelyét, mit nem tűr e nemes kény
Soha nem lesz újra,
Egyetlen esélyed utolsó esélyed lett,
Letagadom szerelmed, neved,
Nem számít, mennyire fáj...
Hideg napok, hetek, hónapok,
Régi emlékek, szemkontektusok.
Megbánt cselekedetek, új bűnök,
Kifelejtett, öreg főnökök.
Parti szél ringatja magát,
Előtte kacéran táncol a napsugár,
Kelleti melegét, báját,
Mint ki a még nagyobb megbecsülésre vár.
Nem akarom a világot jobbá tenni,
És én nem akarok mindenkit szeretni,
Nem akarom mindenkiben a jót látni,
Mert csak egyet akarok, Őt megkeresni.
Tengerparti zöld táj homokos.
Ha az ember eme síkra ér,
Hiába ostoba vagy okos,
Itt újra él és újra remél.
Ketten indultunk el az ösvényen,
Egymást csodáltuk a folyó tükörtiszta vizében.
Éden II
Éjszaka van, csendes nyugalom.
Én egyedül ülök kint az éjszakában,
Fényes csillagok alatt nyugszom,
Vagy inkább ébren álmodok.
...Nem moshatja le tengerár,
Lábam vérpirosra festi,
Szörnyülködve nézi a holdsugár.