Mersinho
Sokféle érzelem kavarog most énbennem,
Néha dicsőséges érzés, hiúság vagy inkább remény,
Máskor ahogy belesajdul szívem,
Mert feltúrták sötét rejtekhelyét, mit nem tűr e nemes kény
Soha nem lesz újra,
Egyetlen esélyed utolsó esélyed lett,
Letagadom szerelmed, neved,
Nem számít, mennyire fáj...
Hideg napok, hetek, hónapok,
Régi emlékek, szemkontektusok.
Megbánt cselekedetek, új bűnök,
Kifelejtett, öreg főnökök.
Parti szél ringatja magát,
Előtte kacéran táncol a napsugár,
Kelleti melegét, báját,
Mint ki a még nagyobb megbecsülésre vár.
Nem akarom a világot jobbá tenni,
És én nem akarok mindenkit szeretni,
Nem akarom mindenkiben a jót látni,
Mert csak egyet akarok, Őt megkeresni.
Tengerparti zöld táj homokos.
Ha az ember eme síkra ér,
Hiába ostoba vagy okos,
Itt újra él és újra remél.
Ketten indultunk el az ösvényen,
Egymást csodáltuk a folyó tükörtiszta vizében.
Éden II
Éjszaka van, csendes nyugalom.
Én egyedül ülök kint az éjszakában,
Fényes csillagok alatt nyugszom,
Vagy inkább ébren álmodok.
...Nem moshatja le tengerár,
Lábam vérpirosra festi,
Szörnyülködve nézi a holdsugár.
Rád tekintek hosszasan,
Rajtad felejtem szemem,
Te elpirulsz zavartan,
Még félsz tőlem, úgy érzem.
Mikor lelkem már mindenkit itt hagy
Te akkor is mellettem itt vagy
Mikor már elapad ajkam szava
Akkor is körbevesz szíved fala
Változtatni kell a régin,
De nyitni kell az új felé.
El kell engedni a múltat,
És indulni a jövő felé.