Mester Emese
Mindennapok viharába ránt bele az élet,
A szürke hétköznapok vágnának közénk léket.
Van, hogy néha nem értelek Téged.
Mivel nem ismerlek eléggé, félek.
Csoda van mindenhol,
Hiszem, te is az vagy!
Isten értünk lehajol,
Szeretete nyomot hagy!
Apuci, apuci, figyelj most rám!
Rajzoltam. Látod? Itt fülig ér a szád.
Örömmel fogadom felém tett léptedet,
Már régóta vártam, hogy újra gyere,
Te parányi, illatos, zöld kikelet...
Kendőbe kötve
Le kell oldanom a kendőt, mi fedi szemeimet!
Nem kell gyászkendőbe kötve leélni az életet!
Tanítsatok, nagyok!
Szememben ti: óriások.
Az életről még keveset tudok.
Elkelnek a biztatások.
- nekünk mondom, fiatalok és fiatalabbak: -
Szeressétek az időseket! Jár nekik a tisztelet.
Gondozzátok őket úgy, ahogy ők szerettek titeket!
Érted zöldülnek a fák, a dombok,
Látva csodáidat, szívem újra boldog.