Mészáros Bernadett
Mi történt? Hová fajult a világ?
Miért bántjuk, emberek, mindig egymást?
Miért jó mindig a másikba beleszúrni,
Miért nem tudjuk egymás megbecsülni?
Drága, gyönyörű unokahúgaim,
Holnap megkezdődik újra,
Vár titeket a nagybetűs Élet,
Menjetek hát mosolyogva!
Nemrég még kicsi voltam,
Az öledbe bújtam, sírtam,
De mára nagy gyermek lettem,
Így óvodába kell hát mennem.
Drága Édesanyánk,
Drága Nagymamánk,
Köszöntünk Téged,
A Jó Isten áldja meg
Minden lépted!
Ma még itt vagyok,
Holnap nem leszek,
Ma még ölellek,
Holnap már nem teszem.
Ha majd egyszer újra
megvirrad a Nap,
ha majd egyszer újra
Ölelhetjük egymást
percekig zokogva,
ha majd egyszer újra
"normális" lesz minden,
akkor fog újra ragyogni...
Gyarló ember vagyok, Uram,
nem vagyok méltó a szeretetedre,
szívemet kivágom, elibéd teszem,
bocsánatodért esedezem.
Nem vagy embernek méltó,
csak egy undorító korcs,
egy nagy kupac szar,
némi hús, és rengeteg zsír a csonton.
Tellett az idő,
s én felnőttem,
törékeny kislányból
édesanya lettem!
Négy év telt el
az első nap óta,
s mégis minden perc
olyan, mintha az első volna!
Annyi mindent megéltünk már,
jót s rosszat egyaránt.
Szeretném ha tudnád, mit is érzek,
mikor mélyen két szemedbe nézek...
ekkor szívem nagyot dobban,
értem, Te vagy az, akit mindennél jobban.
Az Édenkertnek kapujában
Jézusomat láttam.
Hosszú fehér ruhában állt előttem.
Sírj nyugodtan,
ha gyötör a bánat,
ne szégyelld könnyeidet,
öntsd ki a mának.