Mészáros István (robe)
Ha az árnyak hosszabbodnak délután,
lassul a madarak röpte is ám.
De ne félj, nem esnek ők le az égről,
a jó Isten nézi őket féltőn.
Rövid az élet,
hogy megtanulj élni.
Kevés az idő,
hogy megtanuld megélni
Táncol a világ velem,
mintha dróton rángatnának.
De jó is lenne nekem,
ha végre nem támadnának
Valaki fejtse meg,
ki lakik bennem?
Tisztán én vagyok az ördög,
máskor maga az isten.
Valamikor rég
(Persze csak emberi mércével)
volt, aki azt hitte,
mindent elérhet erővel.
Ráz a hideg, mégis veríték lepi el testemet.
Menekülnöm kell, de hova és mit vigyek?...
Ne nézz, mintha értenéd,
önálló gondolat fejedben
még nem fogant.
Tekinteted parázs,
de ez nem elég.
Az emlékezet, mi megkopott,
már nem pörgeti vissza a szalagot.
Úgy alakítod az életed, mint az agyagot,
Te hány sávban rögzíted az anyagot?
Van valahol, ott nagyon belül egy sziget.
Benned mélyen, a lelked tengerében,
pontosan a szív és a lélek tengelyében.
Ahova csak a legigazabb érzéseid viszed.
Szűk kereteid között
rabod vagyok, míg élek.
Bár sosem tűnsz elégnek,
Te vagy mindenekfölött.
Míg élt, minden szava
halálos kardcsapás volt.
Hazaszeretete szívünkbe markol,
a nemzet örök harcosa.