Mészáros István (robe)
A földszinten lakik a házban a Házmester.
Mindig jókedvű, mosolygós kis ember.
Ahogy a fűszál harmatos minden reggel,
a szemem ugyanúgy megtelik könnyel.
Megtöri a fényt, csillog a pillámon,
egyedül Te vagy nekem ezen a világon.
Miért kellene várni, hogy
virágot vehessek?
Miért kellene várni, hogy
megmondjam? Szeretlek!
Oh, Természet, mily gyönyörű vagy,
szeretek gyönyörködni benned.
Vajon meddig tehetem még,
mikor szólítanak? Most kell menned!
Milyen lesz majd akkor a szemed,
mikor azt csillogja, hogy szeretsz?
Milyen finom lesz majd annak az érzése,
amikor megérzem az első érintésed.
Ropja a táncot a Répa és a Cékla,
a Répa jó erőben, a Cékla nem bírja.
Vöröslik a feje szegénynek,
annyira tetszeni akar a legénynek.
Kis méhecske zümmög magában,
nem jó valami itt a kaptárban.
Méhkirálynő, hallgasd meg fohászom,
hadd mondjam el a kívánságom.
A szerencse forgandó,
mondják azok,
kik fejvesztve üldözik
a malacot.
Jóságos Teremtő Isten, akihez
fohászkodik minden keresztény ember.
Kérünk, hogy fordítsd felénk arcodat,
bár tudjuk, megérdemeljük haragodat.
Sokan megírták már, és keseregtek,
mit tennének, ha több életük lehetne.
Van, aki több embert szeretne,
van, aki több vagyont szerezne.
Ezer év is eltelt azóta talán,
hogy benyitottam a szülői ház kapuján.
Ismerős nyikorgás, kicsit akadva zárul.
Amint belépek, emlékek hada tárul...
Jönnek a hétvégék szép sorjában
egymás után a naptárban.
Minden vasárnap mást és mást jelent,
de van négy is, ami az advent.
Engedd, hogy veled szálljak
bármely tájra is a világnak.
Veled egészen biztos érdekes...