Mészáros István (robe)
Mint mikor pacsirta dalol,
oly szépen szól a hegedű.
Ezer határon áthatol,
formája őseredetű.
Távolból hallatszik a csoda,
már látszik a templomtorony.
Szent harangszó csalogat oda,
hol régen jártam egykoron.
Mi az a hatalmas ok,
ami miatt a hatalmasok
- akiknek a hatalma sok -
az gondolják,
hogy hat alma sok.
Tudd, a hatalom nem szeret!
Hiába teszel te bármit,
a hátad mögött csak nevet.
Ez neki oly könnyű szerep.
- Fázom, mondta halkan Vologya.
Egyik keze a sebét nyomja,
másikban egy képet szorongat.
Csak ez maradt minden vagyona.
Az élet, mint egy sakkjátszma:
végig taktikus lépések,
támadások, védekezések.
Megvan mindennek az ára.
...a hatalom még kitart,
de egyre kevesebb az ember,
ki lába előtt hever.
Mind vagyunk tettes.
Mind vagyunk áldozat.
Mind vagyunk sértett.
Mind okozunk kínokat.
Halló, emberek, nézzetek körbe!
Együtt vonul tanár és diák.
Az utcákon hömpölyög a tömeg.
Mi történt, fejre állt a világ?
Ha másik korban élek,
talán akkor is verselek.
Melyek ott az álomképek?
Vajh akkor ki érte meg?
Neked csak létezés,
mi másnak már az élet.
Nem érzékeled még,
egy pillantás, és véged.
Végeláthatatlan gépsorok,
készül a szép, új termék.
Előttem peregnek a képsorok,
agyam rakja össze versét.