Mészáros Lajos
Téli álmát alussza az erdő,
zúzmara súlyától reccsen az ág,
ónos esőtől síkos a lejtő,
az utat falevelek borítják.
Az én édesapám
nem él már közöttünk,
Isten kegyelméből
őrködik fölöttünk.
Egész életemben értelmet kerestem,
élet útvesztőjén el sosem tévedtem.
Érdemes volt élni, keresni a szépet,
tudom, megtalálom az örök szépséget.
Gyermeknap reggelén
mosolyog a baba,
örök vidám gyermek,
nincs neki rossz napja.
Felhőtlen szabadság,
vajon mikor látlak?
Mikor élhetem át
ezt a csodás vágyat?
Fekete tengernek morajlását hallom,
favázas szállodánk vár a tengerparton.
Messziről érkeztünk, elfáradt a csapat,
légkondis, nagy buszunk célja felé haladt.
Rásüt a holdvilág a kis parasztházra,
kipucolt kis csizma van az ablakában.
Bent a kisszobában két kisgyermek alszik,
kicsiny ablakukhoz télapó lopódzik.
Síkfőkúti tónak zavaros a vize,
lezúdul a hegyről a sok gezemice.
Horgászok serege lepi el a partot,
lógatják a vízbe a sok csontkukacot.
Az én Édesanyám
mennyekbe költözött,
árva lett a szívem,
zokog könnyek között.
Az én Édesanyám
de sokat dolgozott,
munka után sokszor
nadrágot foltozott.
Mindenhez közönyös, nem érdekli semmi,
egész álló napon telefonját nézi.
Annyira hozzánőtt, soha le nem teszi,
vele alszik, ébred, rögtön kézbe veszi.
Szomorúfűz árnyékában
önfeledten heverek,
egyre-másra hullnak rám
a sárguló falevelek.
Húsvét reményei
kapum előtt állnak,
apró fortélyokkal
bebocsájtást várnak.
Húsvétra ébredtünk,
ez egy szomorú nap,
ártatlan emberek
vírustól elhullnak.
Boldogság madara
elszállt, mint az álom,
reszkető két kezem
az ég felé tárom.