Mészáros Lajos
Koszorúk és krizantémok
gyűlnek ma a sírokon,
minden egyes emberszívben
felsajdul a fájdalom.
Halottak napja van,
emlékezni jöttünk,
sírok tetejére
égő mécsest teszünk.
Békésen búg a vadgalamb
a csendes temetőben,
délután van, estefelé
a Nap már lemenőben.
Síkfőkúti nyaralóban
vidáman telik a nap,
minden reggel hallgathatom
az éneklő madarat.
Erős láncaimmal röghöz vagyok kötve,
nem szakíthatom el, rab vagyok örökre.
Rab vagyok én, hazám legszegényebb rabja,
lelkem szabadulna, de szívem nem hagyja.
A székelyvarsági
esztenákon jártunk,
a sok gyaloglástól
sajgott már a lábunk.
Nyargal a tűz az avaron,
nem csinál kárt az ugaron.
Lúgosítja a savas földet,
úgy ad egy kis reménységet.
Eljött az ősz, eljött megint,
lehullnak a levelek,
őszi eső szomorúan
áztatja a kerteket.
Nézzél bele a szemembe,
essél velem szerelembe.
A te szemed enyém volna,
Isten tudja, de jó volna.
Lidércálmaimat kergetem
a magányos éjszakában,
kialvatlanul hánykolódok
beszűrődő félhomályban.
Az ember élete
csak párjával boldog,
ha szeretik egymást,
jól mennek a dolgok.
Tavasz lehelete
lengi be a tájat,
a máriatövis
gyógyítja a májat.
Templom falának dől,
lépcső előtt koldul,
közben üres gyomra
éhségtől megkordul.
Fekete tengernek
homokos a partja,
de sokat sétáltunk
kedvesemmel rajta.
A mi nyugdíjas klubunk ötven éves lett.
Ezt az ötven évet most ünnepeljük meg.
Ezerkilencszázhatvannyolcban alakult,
az idők folyamán többször is megújult.