Mészáros Lajos
Visegrádi telken pónik legelésznek,
csodájára járnak a városi népek.
Olyan ez az udvar, mint egy kis állatkert,
minden reggel kakas ébreszti az embert.
Megérkezett a Mikulás,
nem volt tele zsákja,
mégis teljesült a gyermek
régen vágyott álma.
Visegrádi tóban
fogjuk a sok halat,
párom horogjára
jó nagy pisztráng akad.
Advent első napján
meggyújtunk egy gyertyát,
így várjuk az Isten
értünk küldött fiát.
Nem olyan az advent, amilyen volt régen,
ellenséges fények tűnnek fel az égen.
Gyertya lángja helyett rakéták vijjognak,
szirénázó mentők fényei villognak.
Szent István napja van, ragyogó az idő,
ilyenkor hajózni nagyon szívderítő.
Dunabogdány felől mentünk Visegrádra,
vén Dunáról néztünk Fellegvárra.
Pityókaásással kezdődött a napunk,
nem könnyű a munka, nehezen haladunk.
Megnőtt a parlagfű, olyan, mint az erdő,
páromnak a kedve ezért lett kesergő.
Nagy ház tekint le a kis Dunára,
jó kilátás nyílik a szép tájra,
erkélyéről figyelem a tájat,
ilyen szépet nem mindenki láthat.
Virágillat száll a temetőkert felett,
háláját rója le ma is a kegyelet.
Síremlékek között mécsesek villognak,
reszkető fényük a sír felé hívogat.
Halottak napjára
Vajon mit írhatnék,
Hogy fájó szívemet
Emlék ne tépje szét?
Horvátország tengerpartján nyaraltunk a nyáron,
olyan volt ez a nyaralás, mint egy tündérálom.
Elindultunk a Teslával, suhantunk az úton,
néha olykor meg-megálltunk tölteni a kúton.
Visegrádon, Szentgyörgypusztán
élt egy csapat róka,
ellátogatott mihozzánk
gyakran a tyúkólba.
Elmerengek a világon,
milyenek az emberek,
mindenféle bosszúvágyból...
Megérkezett Zsolti,
hozott egy új Teslát,
hogy a háromévest
Szilvinek adja át.