Mészárosné Maya
Ülök a vonatfülkében,
Zakatol a sok kerék,
Száguldunk egyre serényen,
Mellettem fut a vidék.
A Földön mindenhol ezen a szent napon
Egyformák az éjjelek és a nappalok,
A csillagászati ősz kezdetét veszi,
S az északi féltekén tart decemberig.
Mondják, hosszú az élet, ám rövid, érzem.
Megcselekedtem, mit rendelt sorsom nékem?
Itt hagyott a párom, reményem elveszett,
Itt maradtam árván, megcsendesült lelkem.
Elindul a csónak, feltárul a csoda,
Megnyugtató a csönd, sejtelmes halk moraj.
Ezeréves sziklán a föld könnye csorog.
Dél van, a fény a barlangba lomhán oson,
Le a mélyben nyugvó sziklákig, majd vissza,
Ezüst fényt tükröz a víz, a kristálytiszta.
A Keleti-Kárpátokban,
A Gyergyói-havasokban,
Marosfőnek közelében
Hegyek-völgyek közepében
Egy helyen, mi varázslatos,
Született folyónk, a Maros.
Gyerekeim az Adrián nyaraltak
Ma is kaptam videót, és mondhatom,
Nem láttam még én ehhez foghatót!
A part felé rohantak a dús habok,
Mindegyik, mint egy vadállat, acsarog!
Bárhol járok, szemem hegyeken megakad,
állnak velem szemben büszkén, mozdulatlan.
Elgondolkodom, hogy mily régen ott vannak
fenn, hol a szél s az ég olyan nagyon szabad.
Elmúlásról beszélgettem magammal
Hetven felett sűrűn elmereng az ember:
A halállal szembenézni még képtelen.
Egész addig, míg él s bölcsen gondolkodik,
Elodázza még, bár az már lopakodik.
Elindult már a villamos,
Végre én is hazajutok!
Egyre megáll és indul már,
Leszállhatok végre én hát.
Indiában egy bölcs ember
Boldog volt, és túl sikeres.
Őrzött ő egy nagy ládikát,
Benne meg a siker titkát.
Ülök a gépem előtt a kis szobámban,
Csend borul most rám és az egész világra.
Testem elvész, érzem, csak lélekben élek,
Midőn magamról s az életről mesélek.
Befejeztem munkám, tombolt még a meleg,
Lehűlni kicsit a medencéhez mentem.
Köröttem a kéklő víz, felettem az ég,
Behunyva két szemem, a vízben ringtam én.
Holdvilágos, bús éjszakán,
mikor gyötör a rút magány,
eltöprengek sűrűn azon,
hogy ki és miért is vagyok?
Több távozót láttam, amikor bezárult
Élete kapuja, teljesen elárvult.
Szeme sóvárogva, szenvedőn forrongott:
Fáj elmenni, befejeznék egy-két dolgot!
Elemészt a fülledt, nyári forróság,
Szobámban meleg van, nem bírom tovább!
A sűrű levegő, jaj, megfojt immár!
Mozdulatlanná vált az egész világ.