Mészárosné Maya
Párommal néhány éve Hollandiában jártam,
Örömömre a királyi Kurhausban szálltam.
Innen utazgattam aztán az országba szerte:
Begyűjteni mindent, ami "szem szájnak ingere".
Rég nem vagy, emléked elűzi álmom,
Nyugalmam nappal én mégsem találom,
Hát faggatlak, egyszer csak rám találsz tán
Sok bűvös ihletésű merész vártán.
Csak egy vágyam volt, elvette az élet,
Veled élni meg boldog öregséget.
Átélni folyton a nyugtató érzést:
Ha átölelsz, nincs semmi baj és sértés.
Napsugaras, gyönyörű őszi nap van.
A temetőbe indultunk hangtalan.
Ezt tesszük, ez már évek óta így van,
Szomorú ünnep, halottak napja van.
Ötven éve mondogatom:
Keresem és rábukkanok,
Egyszer úgyis megtalálom!
Talán majd a világhálón.
A Füzéri erdő mélyén kis patakra leltem.
Kristály szépségű vize megbújt a rengetegben.
Kibújtak a kavicsok fodrozó vize alól,
Lassan kerülgette a köveket jobbról, balról.
Gyakorta vagyok én csendben egyedül,
Háttérben szól egy magányos hegedű.
Bódultan hallgatom, sír a hegedű,
Ostromolja lelkem a bús zenemű.
Túl hamar elmentél, túl hamar itt hagytál!
Pihenj hát nyugodtan, hogyha már itt hagytál!
Erőt ad cipelnem terhemet az érzés,
Engem vársz egyedül, és Te bennem élsz még.
A múlt a tegnap, az élet most van,
Tehát fordulj szembe a fénylő Nappal!
Az életed most neked jót kínál,
Ne fordulj hát vissza a félútnál!
Apai nagyanyám jutott ma eszembe,
Pici kis asszony volt, mindenki szerette.
Azóta sem volt a világon senki,
Aki engem úgy tudott szeretni.
Köszönöm neked, gyermekem,
Hogy akkor ott voltál velem,
És a borzalom óráiban
Fogtad a két kezem.
Nem tudok sírni nyughelyed felett,
Mert hiszem, lelked onnan messze ment.
Reggelenként sűrűn arra kelek,
Madárka repked erkélyem felett.
Újabban lelkemben vad viharok dúlnak,
Szólongat, hívogat, csalogat a múzsa.
Dalold el lelkednek mély áradását,
Letudva ezzel az élet tartozását!
Nemcsak testvérem vagy, Te vagy a barátom!
A szívemet neked bármikor feltárom.
Te vagy lelki társam, kedves kis húgom,
Lelkünk csöndben rezdül egyazon húron.