Mihály Martina (Tina)
Olyan csodálatos, pont olyan, akit tudnék szeretni,
Nem merek hozzá közelebb se lépni.
Szemébe nézve új értelmet látok,
Mily szép lenne megvalósítani ez álmot.
Annyi mindent kellett volna még mondanom,
Pedig vissza minket már nem hozhatom.
Céltalanul bolyongni a teásbögre alján,
Harag helyett a csalódásba kortyolni.
Vízcsepp voltál, de tengernek hazudtad magad,
Én mégis képes voltam beléd fulladni.
Csalfa mosoly táncol arcomon,
Hitegeti velem, igen, jól vagyok.
Vagy talán csak jól leszek,
Testem, mint egy hideg terem.
Forró fazékból feltörő pára ült a szívemre,
Végigmászik rajtam egészen a tüdőmig.
Készen vagy? Érezzük.
Ma reggel kicsit több cukrot tettem a kávémba,
Reméltem, hogy legalább olyan édes, mint a csókod volt aznap este.
Foszlány nyári időszak, a Nap be süt az ablakon,
Pont oda, ahol még tegnap te feküdtél.
Ahol "bevertem a szívemet az ágy sarkába".
Még talán te is elmerültél.
Önmagam árnyéka vagyok,
Arcom előtt... füst.
Tudom,
Hogy belülről szétszed,
Most mégis épp összerak.
Mint egy forrásban lévő, olajba beledobott, fagyasztott burgonya.
Hirtelen változó, kémiai reakció.
Hideg és meleg találkozása.
Összeért.
Milyen keserű a szerelemnek dallama,
Mikor csak várod, hogy megcsókolja ajkadat.
Ajkam kiszáradt, tüdőm összeszorult, nem bírok levegőt venni,
Folyamatosan menekülök a problémák elől.
Beszélj, beszélj még, kérlek, beleszerettem a hangodba.
Mondj valamit, bármit, csak halljam, s én képet alkotva
Megmutatom, mennyire féltékeny vagyok azokra,
Akik minden nap hallanak.