Miklós Máté
Kalácsom a parázson, körülvesz a családom,
Aznap rajtakapnak egy aprócska csaláson:
Rendíthetetlen faarcom mosolyra fakad,
Álomszerű, képlékeny érzéseken lakat...
Ami édesen kezdődik, keserűn ér véget
...a vágytól, hogy kapám lazán beléd vágom.
Ágyam kazán, viszont mégsem profitálok
vágyam ágyban lágyan
összefolyni véled
kavarogni kádban
pirost-lilát-kéket
föltámadott a költő
érzelmek embere
rádöbbent a nép nem
megy nélküle csak vele
Koporsó...
Hol borsó,
Ott bor, só,
Bors. Ó,
Egy holló,
Ott, ahol ló-
parkoló
Van.
Egyetem,
másom sincs, mint egyebem,
néhanapján elegem,
hideg van, nincs melegem.
Kétely van a dübörgő szívemben,
Két Farkas küzd meg benne, énbennem.
Mindkettő merész, bátor s kitartó,
Egyik sem fél a végtől, haláltól.
Tekintetükben nincsen félelem.
Tőlük függ a zavaros életem.
Nem akarom látni falevelek hullását,
Nem akarom hallani emberek sikolyát,
Nem akarom érezni perzselő Nap sugarát...
Végtelen puszta mezőkön járok,
Port, hamut, kihalt tájat látok.
Vérvörös égen nem fénylik csillag,
Száraz levegőben nincs virágillat.
Bennem halovány hang,
Mely mélyen lelkemben lappang.
Egyelőre hallgat,
Késleltet és szaggat,
Kérdésekkel faggat,
De gyenge, mint a harmat.
Régen azt akartam, hogy hangom
Nagy robajjal zúzzon porrá robosztus hegyet,
Tiszta dühvel dörgesse a végtelen eget.
Senki vagyok, nincs nevem,
Nem érint a szerelem,
Se virágszál, se tündér,
A külsőm egy rút gyökér.
Nekem csak úgy megvan, nálad ez elvárás,
Nekem bőr és szőr, ez nálad vasborítás,
Neked acélszerkezet, ez nekem csont és ín,
Nálad olajtartály, és nálam dagadó szív...