Mocsari Melinda
Csirr-cserr, szól az ökörszem,
telet nem látott még sohasem.
Vidám nyárban repül,
párját keresni készül.
Egy kis faluban megállok, elidőzök,
egy kis utcát keresek, elrejtőzött.
Továbbsétálok. Poros járdán lépkedek,
visszaidézve múltbéli emlékeket.
S megérkezvén, a ház előtt
a kopott meggyfák virágba borulása most is lenyűgözött.
Finom ez az alma,
szelek még egy szeletet magamnak.
De mi ez a nesz odakint?
Zörög az avar. Nini!
Egy süni!
Ismertem egy zenészt,
hangja mindig az énekre kész.
Dalában megbújik egy meleg érzés,
de ez hidegen hagyja közönségét.
Tavasz fűződik a nevedhez,
ha kimondom, a bimbóból virág lesz.
Ha kimondom, törzséből ága nyúlik a fának,
ha kimondom, az köszöntés a hajnali tájnak.
Tegnap szakítottál egy virágot
Tegnap szakítottál egy virágot a kertemből,
azt hittem, feleségül kérsz szerelemből.
De azt a kisvirágot nem nekem szántad,
hazavitted a drága, kedves édesanyádnak.
Mi nők akarunk a szebbik nem lenni.
Új ruha? Smink? Nem! Egyszerű embernek jó lenni.
Otthonom rontó szárnyai alól kirepültem,
kezemben fáklyám, ragyog a sötétben.
Fénylő arcomat a hold megirigyli,
komor felhők mögé akar bújni.
Hideg tél van odakint,
de bent melegít a kályha,
így mesésen virágzik
a gerbera virága.
Valentin napján két szerelmes csókot ad egymásnak,
boldogok, s egy pillanatra hátat fordítanak a világnak.
Gyere, keressük meg gyermekkorunk boldog világát,
hallgassuk újra a fűszálak ciripelő énekét.
Meglátod, felrémlik még arcunkon a tejszagú nyár,
s ajkunkon érezzük az elfolyt könnycsepp sós ízét.
A tél vége is megszépül egy cseppnyi tavasztól,
mikor a kislány csókot kap egy kamasztól.
Csókos esték, hóvirágos nappalok,
a kikelet itt jár, ezt te is láthatod.
Biztos meséltem már neked,
hogy egy napos reggelen felkeltem,
s ágyam mellett mit leltem?
Nem mást, sem egyebet:
egy fekete-fehér, bozontos szőrű kis ebet.
A decemberi friss havon
siklik a szánkóm, kacagom,
rézcsengettyűs fogantyúját
megragadom, megragadom.
Fenn a hegyekben
fenyőfácska didereg,
ágára egy sas leszállt,
hozott egy üzenetet...