Mocsári Melinda
Egyszer Nagyapó úgy gondolta
fácskát ültet,
szép szavával ápolgatta,
mely örömébe telt mindkettőjüknek.
Téli csendben ma égre nézni oly csodás,
mert örülünk, hogy megérkezett hozzánk a Mikulás.
Melinda egyik becéző alakja az Utónévkönyv szerint.
Örömét leli vajon benne az a nő, akit ez érint?
Rénszarvasok a kis szánt húzzák,
suhog a piros nagykabát,
így érkezik közénk a Mikulás.
Gyermeki szempár leselkedik az ablakon át,
zöld fenyő sötét éjben szenderedik már.
Nagyapa végre ágyba kíséri kicsiny unokát.
"De én igenis láttam egy mosolygós angyalkát!"
Sosem volt még olyan szép a várakozás,
mint mikor még gyermek voltam, s bölcsőmet ringatta a szülői ház.
Kicsiny ünnepi dalok s mesék szálltak,
így várták eljövetelét Isten Fiának.
Bár mindig gyönyörű felettem a tavasz,
de én mégis az őszt szeretem jobban,
aki ma szívemben örömkönnyet fakaszt,
és miatta ragyogom még így éltes koromban.
Két ludacska, szép kövérek,
háziasszonyok ma libapecsenyét ígérnek.
Egykoron, egy éjjelen történt az az álmom,
hogy milyen különös is lehet egy karácsony!
Miért fázik Csiga Benő?
Pedig hátán a háza fűthető.
Benne egy kályha is elfér,
ha kilakoltatja Csiga Elemért.
Remegő érzéssel viszem ma a virágot,
s fájdalommal élem meg a magamból elvesztett világot.
Asztalon száraz vadvirágok,
papírlapra tűzött, réti világok.
Képkeretben elrendezett csendélet-szilánkok,
falon függő képzelet-alkotta valóságok.
Volt nekem egy hajóm,
én voltam a kapitány.
Dolgozott velem hét matróz,
kiknek én diktáltam az irányt.
Ma van a nyár utolsó napja,
dehogyis gondolok még az iskolapadra!