Molnár Józsefné
Télapó, télapó, piros sapkád
csábító.
A gyerekek, nagyon várják az
ünnepet.
Kilenc éve jóban-rosszban, az
idő
siet, szaladnak a mindennapok,
az
együtt töltött órák, pillanatok.
Ködösek a hajnalok, várakozás
napjait
éljük át, ünnepnapok, bűnbánatok
csodája
szívünknek még a megtisztulása.
Minden lehullott falevél suttogva mesél.
Vöröses árnyalata színpompáját mutogatja,
Őszi szél rakosgatja, kopasz ágról lehullatja,
Színeit változtatja, a sok őszi tájat beborítja.
...gyertyát
gyújtok, fény lengi be sírodat,
szívemet
szaggatja egy fájó gondolat.
A sors beleszólt az életembe,
boldogságom
tőlem már mindet el-elvette.
Magamra
hagyott, pedig az életem, mint
tündérrózsa,
a szívemben úgy ragyogott.
Születésnapom megünnepelem,
száz-
millió színes rózsa nyíljon nekem!
Az életem
boldog legyen, a Nap sugara játsszon
velem!
Mi a fontos az életemben, az
őszinte
mosolyom, szavaim, mikor
dúdolom,
pillanatom, mikor fokozom.
Állócsillagok sorakoznak,
felhők felett mosolyognak.
Földön megtalál a szeretet,
amit már soha nem feledek.
Megérinteni kezed, szép
szavakat
füledbe suttogni teneked.
Érezni
a szíved dobbanását, meg-
hallani
te lelked megnyugvását.
Lehet, hogy még van idő,
de
néha kell egy kis pihenő.
Azúrkék
tengernek vizén lebegni,
nap-
sütötte tájon csevegni.
Szívemben melegség, lépked az idő
ismeretlen
út felé, selymes gyep simítja talpam,
lelkemnek
békés, puha pázsit, de mégsem ámít.
Verset írni nem egyszerű,
gondolatom felvállalom,
olvasását továbbadom,
kommenteket elfogadom.
Megírom bánatom, a nyarat
vártam
már nagyon, örömöt meg
boldogságot,
áttáncolni az egész világot.
Puha szellő simítja arcomat,
madár-
raj, dúdolja az én dalomat.
A természet
hívogat, erdőn, mezőn virág-
illat
csalogat, érzek háttérzajokat.