Molnár Réka
Megálltam én mindig a saját lábamon,
Bár sokszor lépegettem felhőkön; ingatag kis álmokon.
Volt ki kiállt mellettem, volt kit szerettem,
Volt kit utam során... soha nem feledtem.
Hol vannak, oh, hol vannak azok a régi szép napok,
mikor az öledben ülök, mikor melletted vagyok?
Tudom, sokan mondják, te is csak egy állat voltál...
Tudom hozzám csak nyávogtál, sohasem szólhattál.
Ha rád gondolok, könny gyűlik most is a szemembe...
Minden este felnőttként is te jutsz majd eszembe?
miért van, hogy amiért küzdöttem, most elhullott?
miért van, hogy a boldogság mellettem szép lassan elkullog?
Senki se szeret, nem mondhatod,
Hogy az életet el kell dobnod, nem gondolhatod.
Mert ha egyszer megteszed,
Visszafordulni nem lehet.