Molnárné Juhász-Bóka Zsuzsanna
Tettem, amit tettem,
tudom, nem vétettem.
Mások hibájáért
mégis én feleltem.
Valahol a hegyekben,
nem tudom, hol születtem.
Hófúvásban cseperedtem,
napsütésben melegedtem.
Alig pár hónapos,
gőgicsélve gagyog,
a mosolya ragyog.
Ettől boldog vagyok!
Ma valahogy mindenki olyan kedves.
Talán ezért ilyen jó a kedvem?
Ma reggel a kedvenc zenémre keltem,
figyeltem az ütemre, majd mentem.
Bolondos december, akár április lenne!
Egyik percben mennydörög, a másikban meg esne.
Avar alól kósza fűszál az égre néz jelenleg,
napsütésben melegszik, de érzi, még gyenge.
Ócska doboz, dohos albumok előttem:
Mit is csinálhatnék szakadó esőben?
Nosztalgikus hangulatban zenét hallgatok,
porlepte, gyűrött fénykép - kisimítom...
Piros mintás kis ruhában
óvodából hazamenet,
édesanyám kezét fogva
dúdolgattam: Hazamegyek!
Meleg hajnal, ha ébred,
hűvös álmokat feledek.
Borostás arccal a fénybe
csukott szemmel figyelek.
Ülök a vonaton, megvettem a jegyem,
hajnalban keltem, időpontra megyek.
Késve indulunk el, a szembejövőt vártuk,
a nagy kérdés az: lesz-e csatlakozásunk?
Elhagyott verseim emlékére
Nem vagyok költő, s nem is leszek,
nem ezt tanultam, és már nem is tervezem.
Fiatal koromban írtam pár dalszöveget,
ma megismert sorsok hozzák az ihletet.
Ma kissé frusztrált vagyok,
Ez nem az én napom.
Már reggel rosszul ébredtem,
Kétszer nyomtam le a vekkert.
Kis falunak végén,
kövesútnak mentén
éldegél ő egymagában,
rendbe rakott kis tanyában.
Vége, mindennek vége,
én most már többé nem látlak téged.
Mindegy, már úgyis mindegy,
úgysem volt semmi, csak egy álom talán.
Pici, barna gombolyagként születtem,
kilenc testvéremmel cseperedtem....
Esik az eső, az arcomon csorog,
Hideg szél fúj, még jól vagyok.
Céltalan bolyongok, utamat keresve,
Rám szól egy ember: innen most menjen!