Mondok Judit
Hiányod nyomán
Dér ül a fűre hulló falevelek hasán,
rád gondolok a felkelő Hold alkonyatán,
ahogy körültáncolják villanó csillagok,
szívembe költöznek fagyos, őszi illatok.
Bárcsak most itt lehetne testközelben,
mint álmomban, társalogna.
Közelebb jöhetne, hogy átöleljen,
és a szemem felragyogna.
...erre dobban meg a szívem feleletül.
A zöldellő szemeiben kél fel a Hold,
lelkében napsugarak fénye zakatolt,
illata a friss szabadság és a mező,
bizony jóllakna vele minden éhező.
Nyári búcsú
Mintha a nyári Nap utoljára menne le,
mintha ez volna az ő köszönőlevele.
...Függőségem sorai üdvözítenek.
Elnyel búskomoran a fekete csend,
mint egy magányos, néma apácarend,
és nincs más gyógyír, nem lehet,
szavam mindebben megreked.
Csúf és meggyötrő érzés a remény,
esküt teszek hát anyanyelvemen:
könyörületes sorsban hiszek én,
fogadalomként mellemen kezem.
A Nap lenyugszik a fáradt égen,
megjelöli a felhő peremét.
Ezt is a pillanatokban mérem,
elviszi a szél viharseregét.
Dal vagy, kicsattansz madarak hangján,
én suttogás tengerpart homokos habján,
de látod, te látod, aki én vagyok.