Mondokné Farkas Judit
Este a magányban kitekintek szépen,
andalgó zenére tangózik a szívem.
Odakint emberek sokasága táncol,
van, aki társával, van, aki magányos.
Tűz és víz tombol mindenütt.
Láng és ár, nincs határ.
Éj és nap rajtunk áthalad.
Sötét és világos,
hol ima, hol szidások!
Első ráncainknak a mélysége fájhat,
de ne töröld érette le a szempilládat.
Nem olyan vészes az, amit a kor vésett,
az mutatja sorra, milyen érett léted.
Amikor jelmezben a farsangra várnak,
legbelül mindenkit másnak titulálnak.
Azt hiszik, attól, hogy más ruhába járnak,
másik oldaláról vannak a világnak.
Megjöttél, karácsony, ideértél lassan,
megindult a könnyem hömpölygő patakban.
Siratom a múltam, elmúlt ifjúságom,
elindult már lassan egy csilingelő szánon.
A színek mindent elmesélnek,
a havas tájak hófehérek.
Sárgán izzik Napunk fénye,
kék az égnek tündöklése.
Karácsony közeleg, elcsendesül minden,
a szívünkben legbelül harangszó csilingel.
Fenyőfának csúcsán csillag ékeskedik,
szeretettől szívünk gyorsabban létezik.
Karácsonyfa várja csendben az ünnepi meleget,
kinn az erdőn büszkén tartja a lombjával a szeleket.
Kis madárka rája repül, megvédi a vihartól,
azt suttogja a lombjával, bújj hozzám a fagyoktól.
Vándor szeli a csodás, szép hegyeket,
szívében cipeli az apró, kis sebeket.
Bandukol csendesen hegy ormán felfelé,
terhének súlyától a séta már oly nehéz.
Mikulás, Mikulás, drága, jó barátom,
a mikulásreggelt olyan nagyon várom!
A télapó zsákja erősre van fonva,
beleférjen bőven a szeretet sorba.
Mindenkinek jusson valami belőle,
jónak és rossznak is jusson kicsi tőle.
Itt az advent, Jézuskánkat várjuk szeretettel,
a szívünket átitatjuk a fények melegével.
Szeretet nélkül nem lehet élni,
Nem lehet vígan dallamot írni.
Nem lehet mosolyt csalni a szájra.
Nem lehet szerelmet hinteni másra.