Mukli Ágnes
Ki vagyok én?
Kesergő remete vagy
zarándoklelkű vándor?
Keresztre kárhoztatott
áldozat, végzet
vagy gonosz végítélet?
Elapadt könnyem,
eltékozoltam az örömre,
a közönyre, mi önként
tányéromra pattant,
s poharamba hullt.
Selyemfényű még a nyár,
loncok bódító illatát szórja,
apró virága földre zuhan,
nyarat siratva hamvad a porban.
Fénylő tükröm, csillagfényem,
a fátyolégen fönn ragyogsz.
Túlcsordulsz borzas bozóton,
megbújsz tarka rét ölében,
Holddal táncolsz hajnalon.
Beteljesülnek a kiszámíthatatlanok.
Megfogan a falra mázolt jóslat,
teret ad a szertelen valósnak,
cudar valósággá penderül.
Kelni kell, kelni...
piheg a zsemle,
gömbölyödik teltre,
egyre kerekebbre.
...a kanyargós utca hazavezet,
dongók dongnak a rezzenéstelen bokron,
járdalapok őrzik a szökött lépteket.
Szénaillatú ma a hétfő,
perzsel a melege.
Fölöttem határtalan kék tenger az ég.
Galambok búgnak, burukkolnak,
párra talált, boldog madarak.
Őszi vázlat
Nyár siratója
a csalitos hervadás.
Mosolytalanul.
Lankák lankákra gömbölyödnek, már
Erőtlen dombbá dagad a virító hajlat.
Barackfájával öregedett,
száraz torzó már a ház előtt.
Ráncai nyarakkal aszalódtak,
térde, nyaka roppan,
keringése lassul, lépte roggyan,
de lelkében ujjongó zene zeng.