Nagy Bálint (NagyBalint)
Több hete már...
Tart átható hallgatásom,
Több hete már...
Szertefoszlott minden álmom,
Több hete már...
Nincsen nekem megnyugvásom.
Nem kaptam én szóból soha jót, se kedveset vagy szépet,
Oda születtem, ahol sárba tiporják a gyengébbet,
S vajon növesztett-e azóta bármiféle gerincet...
Valahogyan úgy leszek veled,
Hogy el soha nem felejtelek,
S ha elvarázsol szemed csillogása,
Én nem gondolok többé senki másra,
Arcom nem gördül oly könnyen sírásra.
Hisz ezért leszek én is:
Érted, veled, ellened.
Midőn majd minden egyes szívverőstől oly távol
Arcodat elfedi az átlátszó, fekete fátyol,
S engem körülölel egy mély, terebélyes árok,
Melyből némán bár, de felkiáltok,
A csókodat, mely gyakorta megkísérti álmom,
Egy nap talán még így is megtalálom.
Utamat már nem vigyázzák semmiféle angyalok,
Égboltunkon kihunytak a csillagok.
A jó szerencsém ezer éve elhagyott,
Ha így folytatom, nemsokára belehalok.
Óhatatlanul is rád találtam, de túl soká` tétováztam,
S ha ennek árán nem te leszel igaz társam,
Én megőrizlek téged megannyi írásomban.
Ma is ugyanúgy az árok partján ébredek,
Ha néhanapján fejre áll az életem,
Hisz világképem nem változott,
Csak a körülmények, miket az élet hozott.
Én hiszem, hogy mindenki megtalálja végül,
Mily mód hagy egy darabot magából emlékül.
...A gőgös, önző létforma netovábbja,
Hisz látlak ám ott a tükör másik oldalán,
Egy kedveszegett, álarcos bohóc néz csak vissza rám.
Akárcsak a leveleket futótűzként túltelítő, mesés harmat,
Úgy akarsz te engem - s én is pusztán téged akarlak.
Jelenléted legmerészebb vágyaimat feltüzelő, édes méreg,
Látványod oly magasztos, szemkápráztató - maga az élet.
Ahogyan az idő telik, s az óra ketyeg,
Úgy versenyzem napról napra én is veled.
Társad vagyok, tűzön, vízen át
Őrzöm barátságunk sápadozó csillagát.
Ketrecben sínylődöm önmagamtól oly távol,
Fényem nem ragyog már, csupán pislákol,
Nem szabadulok a kérdések hadától:
Miért nem megy magától?
Ősi próféciák hamvait nyelve
Hét halálos bűnünk súlya alatt fuldoklunk.
Túl messzire mentünk,
Leigázva paradicsomunk.
Tetteink következménye
Halálos végkimenetelű hitvallásunk tükrözi.
Hiába is próbáltuk oly mélyre temetni őket,
Gyűlöletünk emlékei
Nem halványulnak.