Nagy Bálint (NagyBalint)
...Benne minden édes reményem
S az az angyali tekintet,
Mi feléget bennünk mindent.
Azt gondoltam, mostanra már nem kell félnem,
Lesz, ki fogja kezem megannyi éjszakán,
Fényével vezet a sötétségen át,
Őrjítő csendben várom a csodát.
Reggelente bús magányom ébreszt fel,
Nélküled ágyam rideg, kietlen hely.
Darabokra hullott lelkem bánatát
Regéli a faágakról száz madár.
Pillangó-hatás
Fraktálok mentén szállva én is idősíkot váltok,
Megsebzett hernyóból gyönyörű pillangóvá válok.
S ha az az ominózus, apró szárnycsapás
Meg is hozza a hőn áhított változást,
Szemem előtt felötlik az élet örök igazsága,
Amely szerint mindennek megvan a specifikus ára,
Ahogyan egy kulcs is beletörhet bármikor a zárba.
Egyedül járunk, már veszett minden remény,
Keresztutak mentén előttünk szakadék,
De mikor az élet felemészt,
Nekem a jelened menedék.
Séta a múltba
A felszínre török újra,
Mint talajvíz a föld alól,
Érhet engem bárminemű mustra,
Nem lesz, ki tetteimbe közbeszól.
Több hete már...
Tart átható hallgatásom,
Több hete már...
Szertefoszlott minden álmom,
Több hete már...
Nincsen nekem megnyugvásom.
Nem kaptam én szóból soha jót, se kedveset vagy szépet,
Oda születtem, ahol sárba tiporják a gyengébbet,
S vajon növesztett-e azóta bármiféle gerincet...
Valahogyan úgy leszek veled,
Hogy el soha nem felejtelek,
S ha elvarázsol szemed csillogása,
Én nem gondolok többé senki másra,
Arcom nem gördül oly könnyen sírásra.
Hisz ezért leszek én is:
Érted, veled, ellened.
Midőn majd minden egyes szívverőstől oly távol
Arcodat elfedi az átlátszó, fekete fátyol,
S engem körülölel egy mély, terebélyes árok,
Melyből némán bár, de felkiáltok,
A csókodat, mely gyakorta megkísérti álmom,
Egy nap talán még így is megtalálom.
Utamat már nem vigyázzák semmiféle angyalok,
Égboltunkon kihunytak a csillagok.
A jó szerencsém ezer éve elhagyott,
Ha így folytatom, nemsokára belehalok.
Óhatatlanul is rád találtam, de túl soká` tétováztam,
S ha ennek árán nem te leszel igaz társam,
Én megőrizlek téged megannyi írásomban.
Ma is ugyanúgy az árok partján ébredek,
Ha néhanapján fejre áll az életem,
Hisz világképem nem változott,
Csak a körülmények, miket az élet hozott.