Nagy Emőke (Mamamaci)
Nem kell külföldre utazni, helyben várhat az élmény,
remélem, megláthatom valóságban is, nemcsak
a telefon picinyke képén.
Iszkaszentgyörgy a település neve, először egy
csoda-dalban találkoztam vele, az érzés, amiből
a dal született, mindig megremegteti szívemet,
és csal elő felfelé folyó könnyeket.
Máskor is ünnepel velünk,
bármi is legyen az alkalom.
Sírni már nem tudok, csendet dalol a fájdalom.
Húsz év súlya a vállamon, túl vagyok már
a mi-lett-volna-ha? álmokon.
Barátunk állatkertlakó, tudja, mi illik,
a látogatók nagyon szeretik, kérlelik,
trombitálja el sokszor a barátságdalt.
Nem is kéreti magát egy percig sem tán,
de aztán már nem megy nap nap után.
Megint egy kép ihletett meg,
gondos szeretetről árulkodó,
faragott, színes műremekek,
testük viasz, lelkük kanóc.
Múlik velem az idő, telik az életem,
mindent, mit Istenem enged, megteszek,
kedvvel s kíváncsian dolgoztam fél évet,
bejártam hazánkat úgy,
hogy itthonról ki sem léptem.
Ez aztán a nagy talány,
csodálja ország-világ,
szárnya van, de lába is,
kecses is, de erős is,
összedugja fejét sok tudós,
telik az idő már, valaki felkiált...
Számtalan gödör, domb,
vihar és könnypatak,
bonyolult az életem, de
nincs bennem kétely,
talán csak olykor félelem.
Végre eljött az idő, elandalít a zene,
miközben nosztalgiázni hív a retró,
pillanatpányvába szorítom a jelent,
s derűvel tervezem a jövő-álmot.
Rólam zúg az Ég, érzem, a gaz ég.
Száll fel a füstjelem. Valaki mosolyog.
Végre, beérkezett.
Amikor már elmúlt az utolsó utáni pillanat,
és mosolyogva sem találod a tükörben önmagad.
Amikor illattalan minden szép virág, és
csak homályos kontúr körülötted a világ.
Rég elfeledett mesterségek tanúi,
emlékek őrzői, hajdanvolt sorsok
mementói egy-egy alkotásuk.
A telefonomat lenémítani egy mozdulat,
kizárom világomból a zajos világot.
Bensőmet csendre inteni már nehezebb dolog,
Isten adja szívem-lelkem szabadulását,
ám elmémben ezer gondolat kavarog.
Huszonhét éve lesz már, hogy két igen elhangzott.
Volt benne jó és rossz, könny és mosoly,
borús, nehéz órák, de már innen nézve felejtősek.
Percek, melyeknek emléke is boldogságot hoz.