Nagy Emőke (Mamamaci)
Huszonhét éve lesz már, hogy két igen elhangzott.
Volt benne jó és rossz, könny és mosoly,
borús, nehéz órák, de már innen nézve felejtősek.
Percek, melyeknek emléke is boldogságot hoz.
Tavaly május óta ő is otthonunk lakója,
izgalommal vártuk, mit szól majd
a fekete kandúr testvérpár az új társasághoz.
Aztán Zizike megszokott nálunk, igaz,
kezdetben volt komoly rémálmunk,
nehogy hamar gyarapodjunk.
Szívedet bezárta előttem, hogy lány lettem,
néhány gyöngyszemkével nagyon üres
a vádló szóval varrott, fénytelen batyu.
Ütött-kopott bárkánk könnytengeren tengett,
bennem gyűltek a miértek, de nincsenek válaszok.
Pünkösd lépked a kertek alatt,
érzem, amit írnék s érteném,
lassan épülnek bennem imafalak,
élesztgetem szívem szeretetét.
Májusi napok, amikor minden szabad volt.
Több órára nekünk nyílt ki a nagy kapu,
s hangos gyerekzsivajnak örvendtek
az öreg, komor épületek, a sok színes
luftballon meg is fiatalította őket.
Május utolsó vasárnapján köszöntsük illően őket!
Apróságok, kamaszok vagy felnőttek,
mind-mind egy csodálatos korszak.
Nem történt igazán semmi baj,
sőt, ezt a verset mosolyra hangolom.
Jó vásár volt a két rongyszőnyeg,
most már főleg így gondolom.
Álmatlan órák csodája, valami megihlet,
zajos csendet hagy nekem, sarkall,
ne üljek gondolat-tétlenül, fékezhetetlen,
parttalan versfolyó zubog bennem.
Jóbarát jelent meg húsvét hétfő reggelén,
s mit tagadjam, igen meglepett.
Üres az agyam, itt van előttem a hely,
várom a szavakat, lassan szállnak
elém, tétován, sebzetten, mint
megannyi bús, szomorú őszi légy.
Nem lehet tudni, mi lett volna belőlem
eddigre, azaz felnőtt koromra,
ha azon a szeles márciusi napon
mégiscsak fiút hoz az a gólya.
Lehet, hogy így van, sőt biztos,
hiszen egyre több a dicséret,
így tudok, ez vagyok életben is,
ahogy létezem, rímtelen versemet
is úgy faragom.
Kockák közé bújtatott gondolataim
némán léteznek vagy zokogva kiáltanak,
megnevettetnek vagy éppen tükröt tartanak,
mikor olvasójukká szelídülök magam is.
A szemem fényképez, elmém rendezgeti,
szívem-lelkem látja a mondatokat.
Mind között rejtőzik valamilyen gondolat.
Komoly vagy játékos,
kőszikla vagy könnyű, mint a pihe,
felejthető vagy megmarad, elsodorja az idő,
vagy vers születik, s így életre is kel napok alatt.
Kérem szépen az elefántomat! 2.
Évek teltek el, mióta gondolatom
versben született meg, most van
az az óra, hogy folytatása legyen.