Nagy Hoho
Nem viszek neked hervadt virágot,
Köszönteni Valentin-napi csalóka álmot.
Egy vöröslő folt a térképen,
Akarják, hogy fekete legyen.
Háborúba kellett mennem.
Madarak magasban repülnek,
Lesnek rám, tudják, hogyan érzek.
Nap az égen mosolyogva néz rám,
Mert tudja, megváltozik minden.
Elfújja a szél a hajnalt,
Hogy jöjjön egy szerethetőbb nap.
Egy új élet, ami jobb nekem.
Az utolsó táncot add nekem!
Szól a zene, a lábam merész.
Szemed a szemembe néz.
Ágyamban érezd a ritmust,
Szeretve kérdezz és becézz!
Nyomás alatt vagyok.
A házat eladták,
A családom széthullt.
Utcán heverek tovább.
Nem is tudom, mióta szeretlek,
Szerelemmagok már régen kikeltek.
Együtt sírtunk, ha nagy bajod akadt,
Mosolyogva néztem a nevető arcodat.
Mit csináltok, ácsok?
Tavasszal májusfát,
Élettel teli padlásteret.
Ha nem vagy szerencsés,
Télen a keresztedet,
Ácsok ütik a koporsószeget!
Láttam a világ minden bűbáját.
Üstökös voltál egy nyári éjszakán.
Lettél gyertya az életem tortáján.
Táncoltunk, mint részeg kérészek
Ezüstben a Tisza folyó partján.
Mondhatnám, hogy csak most az egyszer
Bújtatni a szerelmet előled.
Elfeledni, nevetni rajta,
Hazugsággal fedni az igazat.
Szememben rejteni a fájdalmat,
Mert a pasik kemények,
És sohasem sírnak.
Csak egy vándor vagyok,
Aki átszáguld a város gettóján.
Piros lámpánál megállva látom,
Csillag fénye áttör a tejúton,
Átrajzolva a színes falfirkát.
Mondd, bűnös ember!
Hova szaladsz, hova menekülsz?
Szaladj a hegytetőre!
Sziklák tetején meglátod majd
A földi élet utolsó napsugarat,
És a semmibe nyúló sötét árnyékodat.
Végre elmentél!
Örökre.
A halálod életet mentett.
Szitokszó volt a neved,
Amíg a leheleted
Elsúgta az utolsó két szót.
Isten veled!