Nagy Vendel
Mások a vakok
Sokáig naivan azt hittem,
mások a vakok,
akivel így elbánt az élet,
csakis rendes ember lehet,
másképpen nem történhetett.
Azt hiszitek, hogy énvelem nem történik semmi sem?
pedig engem is magával ragad a történelem,
a sok jó is eljut hozzám, mit a sors magával hoz,
mégis rossz az a sok baj, mit a sok rossz sodort, az átkozott,
élhetnénk mi sokkal jobban, ha nem lenne háború,
gyermekeink nehéz sorsa nem volna oly sanyarú...
Forró Nap melegétől
Tombol a tikkadt határ,
Sárgálló búzatáblákon
Virul a piros pipacsár.
Karácsonyra kalácsot,
húsvétra sonkát, tojást, kenyeret,
pünkösdre csodát vagy amit még lehet,
sajnos, a lehetetlenekre kissé várni kell,
kiáradó, befogadó,
malaszttal teljes szíveket.
Piros pántlikás májusban
sóvárgó lánykák kapujánál
sudáran álló májusfa várja
meggypiros ajkak örömdalát.
Mikor az ember még ifjú titán,
gondolkodik álmatlan éjszakán,
kéne egy maradandót alkotni tán,
amit örömmel fogadna a világ,
egy élő rádióadást,
mikor kifőtt a tészta,
- Kértek rá diót? -
kérdezte anyám...
Ültettem fákat
Ültettem fákat,
Kertembe hármat.
Hajtottak ágat,
Eddig már hármat.
- Hová viszed azt a lámpást,
te szomorkás arcú, vak ember?
Édesanyámnak ajánlom e verset századik születésnapjára.
Szekrénye ajtaján tintaceruzával írva ez áll:
Elhurcolták 1945. január másodikán.
Tavaszi megújuló zsongás
Locsolásra váró karikázó
Batyum sarkát megoldottam
gondolatim kibogoztam
szavaim csodás csokorba fontam
fekete csizmámmal toppantottam
ajtótokon koppantottam
tavaszi virágot ím elhoztam...
Világunk rendszere és egysége mai idő szerint
Háztömbnyi jégfalak
Olvadva omlanak,
Sarkkör sötétjében,
Hol az Auróra fényei
Villódzva cikáznak,
Milliónyi képet
Vetítve az égre,
Mutatva az erőt...
Vak ablakom kitárva,
Belecsapok lantomnak húrjába,
S rácsodálkozom
E csodás világra.
Bárhová is vethet a sors,
befogad a világ,
mégsem érzed soha azt,
hogy ez a te hazád.
Ha elesnél,
eggyel többször keljél fel,
mint ahányszor elestél.
Ne légy okosabb a bölcseknél,
ne gondolj ki többet senkitől
erről a bölcseletről.