Nagy Vendel
Magas dombtetőkön
És hűs völgyeken át
Száguld a széllel
A didergő hajnal.
Leng, zeng, cseng
a kis lélekharang,
giling-galang,
hallgasd csak, mit sugall,
égi malaszttal
oltárnál marasztal.
Ima az unokáimért gyermeknapra
Uram,
Ki látod könnyes arcom,
Őszintén vívódó belső harcom,
Féltőn szerető, rejtett aggódásom,
Óvd meg őket, a gyerekeket,
Erősítsd meg bennem a szeretetet.
Megállíthatatlanul múlik az idő
Az pont úgy esett,
hogy házunkkal szemben
egy templom tornya meredez,
s legtetején
toronyóra jár,
mégsem halad tovább.
Félénk, őrült Koboldok
húzgálják el az ablakok elől
a Napot takaró lópokrócot.
Rávetülnek a fények,
útjuk a tengerhez vezet,
s megcsillannak a vizek.
Gyermekkorom óta
félek a sötétben.
Affene.
Hiába mondták,
akkor ott,
nem kell félni,
nincs itt semmi és senki,
de én érzem...
Gyönyörű ez a dal,
Szárnyal az ének,
Ebben a versben fogan az élet!
Száguld Benne a lélek,
Az elmúló évek
Vagy a végítélet?
Édesanyámnak
Mikor kicsi voltam,
anyák napja reggelén
Hozzád totyogtam,
vittem pár szál gyöngyvirágot,
Neked akartam adni
az egész világot.
Szőke kislány áll az éjben,
csillagokra néz szerényen,
kutatja a fényt serényen,
megnyugodni nem tud mégsem,
tízéves múlt tegnap éppen.
Évzáróra várva
Ifjúi hévvel jöttünk ide
éveknek előtte,
sok ismeretlen tudás
tanulásának vágyával,
mindenfelől jött padtársak
egészséges kíváncsiságával.
Kedves, tanult dietetikusom,
versemmel dicsteljes munkádat
egy perc alatt lerombolni
nem szándékozom.
Ki kopogtat, beeresztetik.
Ki kérni akar, meghallgattatik,
aki kér, neki megadattatik,
adj nekem, Uram,
de hamarost.
Másképpen kelt fel a Nap,
Mintha tudná,
Történelmi ez a mai,
Tavaszi virradat.
Gondolj a világra,
Ami nem így sárga,
Hanem így sárga.
Nem keresztben,
Hanem hosszában.