Natalie Danaisz
Csak azok a dombok,
azok a virágok,
ahol mint gyereklány,
anyám mellett állok.
mézes mirha
illatfelhőben ülünk
lassan végigsimítasz a madaras papíron
szeretnék szólni hozzád
elmondani hogy a régi kertek illatát
az erdei utak fényfoltos fáinak mosolyát
rejtettem bele és néhány madulavirág
színű mézédes délután ígéretét...
amikor kopogtatsz
illatszilánkoktól lesznek érdesek
fényfoltoktól lesznek selymesek
a nehéz fehér falak
a kisház énekelni kezd
csipkés percek
ölelik ringva egymást
az órák elfelejtik bimbammolni...
Ha eljön az este ma senki se fél,
csillog a macskazenétől a tér,
de ne keress ebben hibát soha,
ez itt a kornyikálók sikátora.
Ez itt a házunk, ez itt a rét,
ez itt magas fűben margarét`,
ez itt a meggyfa, ez itt akác,
ez itt a rejtek, hol megtalálsz,
ez diófa, fészket ringató,
ez szélfodros szoknyában a tó,
madárhang ez itt, meg napsugár,
virágkehelyben egy kis bogár...
nehézselyem ma az égbolt
angyalszárnyak súlya húzza
ha a szövet felhasadna
fehér fény folyna az útra
kék ma az éjjel apám jár itt
megborzolja a kertem fáit
remeg a keze az inge kopott
csillogó fürtjein csillagot hozott...
szőlőt kenyérrel
almát dióval
élni reménnyel
betelni a jóval
mézet csorgatni
szedret szemezni
tisztaszobákban
szívből szeretni...