Németh Adrián Péter
Mézet csurgattak kenyeremre.
Pedig hozzászokott már a
szalámihoz. Majd szendvicsekbe
rakták, ahogyan a nyárt a
suliban. És a nehezekbe
nincsen a szívem bemászva!
Szeretnék szebben szeretni,
bús bűnöket eltemetni
és förtelmeket feledni
és semmi mást nem szeretni!
"Úgy szeretlek,
majd megeszlek,"
koporsóba
beleteszlek,
a pokolban
eltemetlek,
a halállal
elfeledlek.
Lehunyom a szemeim,
jöjj, takarj be, álom.
Pihennék már, mint e rím,
jöjj, utánad vágyom!
"Nem zene még, nem zene még ez"
Ennyi!
Holnapot
tolnak ott.
Kelni
Barnabás! Betegséged bánatából
kiránt versem.
Mert mi is magányodtól kínlódunk... Nem
bírjuk csendben.
A szívem sokkal gyarlóbb,
mert a türelmet nem jóra,
ahogyan te, hanem rosszra
használja, de te sarlót
fagy és fagy és fagy és karácsony, új év...
a régi tél nem ennyi volt! habár
hegyekben állt a baj hava, s "te jó ég!"
csúszott ki gyermekajkon, a balázs-
Mindig lesz újév,
de hoz-e újat?
Mindig volt óév;
adott nem búsat?
A család ünnepén
színleljünk szépen,
a család ünnepén
legyünk egészben!
Mint plagizáló, úgy félek, hogy
lebukok különctelenségemmel.
Végülis vagyok, ahogyan a
nevelőim, hitetlenségekkel
Nekem nem mikulás már, hanem télapó,
bár az én életem nem is tél, télutó.