Németh Adrián Péter
Szokásos, kötelező költemény emberköltőnek
Jaj, Uram, ha csak rossz
a motiválód!?
Ahogy jóra bajt hoz,
s így élted bánod.
Úgy született, mint "igazi" mű.
Mit is érne rögtönzésként?
Így is lenne ösztönzésként...
Ő is legalább mindenszerű...
Bánatomra
Mint vonaton
az unalom,
hogy gondolhatom
csak, s nem mondhatom,
hogy fáj, hogy tép, éget,
a frázisi végek
is kicsinyek most hozzám...
Hervadó szépség, avagy tragédia öt versszakban elbeszélve
Volt egy virág
s volt egy legény,
ki letépte
s gomblyukába
tűzte. De rég
Ne nézd, hogy a vers jó-e, rossz;
költő, író irányító!
Jaj, aki költő, nem lehet apa!
Lant mellé minek kezébe kapa?
A föld körül keringjen az agya.
A csönd poharát most összetöröm.
Egy gyászoló szellem volt benne víz
helyett. A víz élet, ha kiköpöm,
a gyászoló szellem a végbe visz.
Már nem számít, hogy jó
legyen.
Ne csak kimondott szó
legyen.
Mert a virágnak zöld a szára,
és szirma piros vagy fehér,
a lila az már mit sem ér,
hátha elszáll a pusztaságba...
Nem király vagyok,
nem kiképző vagyok,
nem szajha vagyok,
nem gonosz vagyok,
hanem tisztességes
teremtő vagyok.
Mivel nem nehéz egy verset megírni,
szabályt követni, biztatni a dalt,
és a legnagyobb fájdalmat kisírni,
örömünnepen nem hallatni jajt
Mert engem nem szeretett az anyám.
Keserű emlékeit eltemette,
az édes gyerekkorom elszerette,
mondván - vele így bántak hajdanán.
Húsz év alatt megismerhetted a világod.
Húsz év alatt megismerhetted a világot.